MotorokMotorozás

Télen is biztonságban kétkerekűvel

telen ketkerekenAz igazi tél érkeztével jelentős csapadékmennyiségre, éjszakai fagyokra, csúszós utakra és ezzel összefüggésben a téli gumi, illetve szükség esetén hólánc használatra figyelmeztetik az autósokat. Vannak azonban, akiknek két keréken sem ér véget ilyenkor a szezon, és a kedvezőtlen idő dacára is útra kelnek motorral, robogóval, netán kerékpárral.

A Groupama Biztosító most a két keréken közlekedők számára gyűjtött össze hasznos tanácsokat ahhoz, hogy baleset nélkül vészelhessék át a telet.

„Aki két keréken közlekedik télen, annak alapvető fontosságú a megfelelő közérzet biztosítása, és erre általában senki sem gondol” – kezdi egy fontos figyelmezetéssel Kovács B. Róbert, a Groupama Tanpálya motoros vezetéstechnikai instruktora. „Minél jobban átfázunk, annál veszélyesebbé válik a téli kétkerekűzés. Ennek oka, hogy éppen mikor a szokottnál is fokozottabb figyelemre lenne szükség, kevésbé tudunk a forgalmi helyzetekre koncentrálni, és mozdulataink is nehézkesebbé válnak, így a reakcióidő értékes tizedmásodpercekkel nőhet.”

A járművek „téliesítése” jelentős anyagi ráfordítással járhat: az alapvető kiegészítők, mint a kesztyű, a vízhatlan cipő és a derékmelegítő mellett érdemes kézzsákot, lábtakarót és túraplexit is beszerezni. Nagyobb kiadással jár, de sok segítséget jelenthet motorokon az ülés- és a markolatfűtés, vagy akár a fűthető ruházat. „Mindemellett elengedhetetlen a láthatóságot segítő élénk színű sisak és kabát” – hívja fel a figyelmet a szekértő. „Bizonyított, hogy a segítségükkel akár már 300 méterrel hamarabb észre lehet venni a közlekedőt.”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Természetesen nem csak autók esetében fontos az abroncscsere: ha biciklire még nem is, motorokra már elérhetőek téli gumik. „Kissé hidegebb, esős időben segíthetnek, de havas utakon való közlekedésre ezek sem teszik alkalmassá a járműveket” – figyelmeztet a Groupama Tanpálya instruktora. – „Ha egy autó kicsit megcsúszik, még lehet korrigálni, {tweetme buttontext=Kattints és Tweetelj!}egy kétkerekűnél a jégen csúszás szinte kivédhetetlenül eséshez vezet.{/tweetme} Tapasztalataink szerint ilyen esetekben 70-75%-os a valószínűsége a lábsérülésnek, hiszen a motorosok a stabilitásukat a lábukkal igyekeznek visszanyerni.”

A balesetek elkerüléséhez a motorok és kerékpárok esetében is kerülni kell a hirtelen pedál- és kormánymozdulatokat. A fékezést a megszokottnál hamarabb kell megkezdeni, a járművet pedig finomabban dönteni, nagyobb íven, és kisebb sebességgel kigyorsítani a kanyarokból.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük