EseményekKiemeltMotoros találkozó

Szoknyás Gurulás 2025 – Motoros hölgyek vonultak fel az erdélyi Csíkszereda utcáin

2025. július 19-én, szombaton immár második alkalommal rendeztük meg a Szoknyás gurulás elnevezésű közösségi eseményt Csíkszeredában.

A tavalyi nagy érdeklődés és lelkes fogadtatás után, mi a Hargita megyei motoros nők baráti közössége idén is megszerveztük azt a figyelemfelkeltő motoros akciót, amely a közlekedésben való udvariasság, figyelmesség és a kölcsönös tisztelet fontosságára hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor hangsúlyozza a női motorosok egyre növekvő számarányát is a közutakon.

A kezdeményezés egy bolondos ötletből indult: három motoros barátnő eljátszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha rózsaszín tüllszoknyában ülnének motorra, és úgy tennének egy kört a városban. Az ötletet megosztották a helyi motoros csoportban, és rövid idő alatt nagyon sok hölgy jelezte, hogy szívesen csatlakozik az ötlethez.

A nem várt, hatalmas érdeklődés egyértelművé tette, hogy ezt most már muszáj megvalósítani. Így szakmai és jogi-adminisztratív segítséget kértünk a Safety Bike Egyesülettől, amely elkötelezett a közlekedésbiztonság és a helyi motoros közösség erősítése mellett.

Idén a rendezvény reggel 10 órakor kezdődött a csíkszeredai Szabadság téren, ahol több tucat motoros hölgy gyűlt össze. Fél 11-kor elindult a látványos motoros felvonulás, melynek biztonságos megvalósulását a Safety Bike Egyesület garantálta. Majd miután végig gurultunk a város főbb utcáin, a Kulissza kávézóban folytattuk az eseményt egy kötetlen beszélgetéssel, kávé és frissítő mellett.

A kezdeményezés egyik célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy egyre több nő választja a motorkerékpárt, mint közlekedési eszközt, illetve, hogy a motorozás nem csupán szenvedély, vagy hóbort, hanem hatékony és felelős közlekedési eszköz.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szeretnénk, ha a közlekedés résztvevői tudatosítanák azt a tényt, hogy a sisak és a védőfelszerelés mögött a szeretteink vannak – édesanyák, lányaik, feleségek, nővérek, nagynénik, de akár édesapák, fiúgyermekek, nagybácsik –, akiket mind-mind várnak haza. A kölcsönös tisztelet és türelem és odafigyelés mindannyiunk közös felelőssége.

Ez nem egy feminista megmozdulás. Nem arról szól, hogy megkülönböztessük magunkat, vagy hogy bárki fölé helyezzük a női motorosokat. Nem gondoljuk azt, hogy egy motorozó hölgy, magasabb rendű lenne bárkinél, aki épp az úton van.

Egyszerűen arról van szó, hogy ugyanúgy jelen vagyunk mi is, és hogy mindannyian egyformán fontosak vagyunk. A motorozás számunkra sem nem harc, sem nem verseny. Közlekedni közösen tudunk, és ez csak akkor működik, ha figyelünk egymásra.

A Szoknyás gurulás ugyanakkor egy közösségépítő motoros megmozdulás is, ami azért jött létre, hogy a helyi motoros nők megismerjék egymást, és közösen éljenek át egy jó hangulatú gurulást.

szoknyas gurulas 2025 06 szoknyas gurulas 2025 03 szoknyas gurulas 2025 07 szoknyas gurulas 2025 11 szoknyas gurulas 2025 08 szoknyas gurulas 2025 19 szoknyas gurulas 2025 21 szoknyas gurulas 2025 05 szoknyas gurulas 2025 13 szoknyas gurulas 2025 15 szoknyas gurulas 2025 23 szoknyas gurulas 2025 16 szoknyas gurulas 2025 01 szoknyas gurulas 2025 17 szoknyas gurulas 2025 09 szoknyas gurulas 2025 20 szoknyas gurulas 2025 18 szoknyas gurulas csikszereda 2025 julius 19 cimlap szoknyas gurulas 2025 02 szoknyas gurulas 2025 25 szoknyas gurulas 2025 10 szoknyas gurulas 2025 24 szoknyas gurulas 2025 22 szoknyas gurulas 2025 14 szoknyas gurulas 2025 04

Egyre több nő motorozik, de sokan még mindig azt érzik, hogy egyedül vannak ezzel a szenvedéllyel a környezetükben. A Szoknyás Gurulással azt is meg szeretnénk mutatni, hogy nem vagyunk egyedül. Fontos, hogy megismerjük egymást, hiszen jó tudni, kik vagyunk, és hogy ott vagyunk egymás mellett és egymásért az utakon.

A Szoknyás Gurulás ezt az emberi, közösségi oldalát szeretné megmutatni a motorozásnak. Nem teljesítményről, lóerőkről vagy tempóról szól, hanem kapcsolódásról, barátságokról, egymás támogatásáról.

Szervezők (a csoportképen látható sorrendben, balról-jobbra): Straf Abigél, Ambrus Csilla, Szász Gyopár, André Zsuzsánna, Nedelka Katalin.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük