fbpx

Spanyolok a csúcson

Az immár tízszeres világbajnok Laia Sanz vezetésével a spanyolok újra trial bajnokok lettek.

A spanyolok triumvirátusa, Laia Sanz – Repsol Montesa, Sandra Gomez – Gas Gas és Mireia Conde – Beta 2008 után idén újra világbajnok lett a nemzetek csatáján. A címet egyébként 2000 óta, mióta a FIM elindította a női trial világbajnokságot, negyedszer szerezték meg.

Tavaly szeptemberben az angolok egy pontocskával megelőzték a spanyolokat, akik így lecsúsztak a dobogó tetejéről. Így a két csapat között idén is éles volt a küzdelem. Az időjárás is a címvédők kezére játszott. A napok óta tartós eső miatt a pálya csúszós és sáros volt.

A verseny rendkívül feszült hangulatban telt, a csapatok fej-fej mellett haladtak. Az első öt szekció után a spanyolok egy ponttal előzték meg a briteket. A csapat vezető pozícióját Sanznak sikerült megszerezni, aki a mezőnyből egyedüliként hiba nélkül teljesítette az ötödik szakaszt. Az aprócska kezdeti előny ellenére a verseny felénél Laiaék elvesztették vezető helyüket. Igaz, a britek is csak egy ponttal húztak el mellettük. A verseny második felének ötödik szekciójában Sanz újra fordított az eredményen, két plusz ponttal behozta, és le is hagyta az angolokat.

Nem csak az első helyért folyt komoly küzdelem. A dobogóra több ország csapata is esélyes volt, így a francia, az olasz valamint a német csapat is igyekezett maximális teljesítményt nyújtani. Ebből a csatából végül a német lányok, Rosita Leotta – Gas Gas, Ina Wilde – Sherco és Jessica Wulf – Beta kerültek ki győztesen. Így Németország a tavalyi év után idén újra a harmadik hellyel büszkélkedhetett a lengyel futam végén.

A két körös, egyenként tizenkét szekciós verseny végén a franciák triója, Sandrine Juffet – Gas Gas, Marilyne Journet – Beta és Blandine-Fuggi Guillaud – Gas Gas a negyedik helyen végzett. Az ötödik helyet 115 ponttal az olasz lányok, Sara Trentini – Beta, Sara Rivera – Beta és Martina Balducchi – Beta szerezték meg.

A kellemetlen versenykörülmények ellenére mind a 10 induló ország végigcsinálta a versenyt. A csapatok pontszámát az adott szekcióban elért két legjobb eredmény adja.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x