Soha nincs késő – Motormosás nulla fok alatt
Biztosan te is jártál már úgy, hogy motorozás után, elázva, átfagyva, koszosan hazaérve, betoltad a motorod a garázsba, a mélygarázsba, a kerti fészerbe, vagy csak simán a szabad ég alatt hagytad, és rohantál venni egy jó meleg fürdőt. Szegény kétkerekű meg a hidegben, koszosan maradt, és csak várta és várta, hogy vele is foglalkozz.
Az igazán motorbolondok legkésőbb másnap kezelésbe veszik járművüket, de ez nem mindig, és nem mindenki számára lehetséges. Főleg nem akkor, ha a tisztogatás idejére már beköszöntött a tél, és a mínuszok. Ilyenkor sem lehetetlen az, hogy megfelelőképp előkészítsd a gépet a hosszú álomra, de persze sokkal macerásabb, kényelmetlenebb, mint egy szép nyári napon.
A helyzetet megnehezíti még az is, hogy a hosszabb ideje rászáradt, esetleg ide-oda ráégett kosz nehezebben távolítható el, így a leghatásosabb, ha mosás, esetleg irányzott, vegyszeres tisztítást alá veted motorod. Hiába vagy tisztában azzal, hogyan csináld, a zord időben nem használhatod a már bevált módszereket.
Létezik olyan megoldás, mellyel víz nélkül tisztíthatod a felületeket, de ez nem mindenre kiterjedő. Tisztító összetétellel kombinált gyorsvaxokat számos motoros-autós boltban beszerezhetsz. Ezek lényege, hogy a kevésbé szennyezett felületeket – poros, bogártetemekkel tarkított, vízkőfoltos, vékonyan olajos – mosás nélkül varázsolhatod tisztává. Ezt a módszert akkor válaszd, ha nem koszolta össze motorod sós lé, vagy már korábban lemostad mindenhol, csak épp egy utolsó, szezonzáró guruláson enyhén koszos lett.
A felületre fújva a tisztító gyorsvax magába zárja a szennyeződések szemcséit, így amikor azt letörlöd, nem karcolja a felületet, tisztítja és közben egy vékony filmréteggel látja el, ami védelmet és csillogást biztosít számára. A lehető legtöbb, elérhető helyet tisztítsd meg így.
Ha valahol komolyabb olajfolt, láncspray pöttyök éktelenkednek, erősebb szerrel távolítsd el, majd tisztítsd meg a felületet a gyorsvaxszal. Ezt a megoldást akár olyankor is használhatod, amikor a hőmérséklet fagypont alatt van, de mindenképp húzódj be például egy mélygarázsba, ahol azért 1-2 fokos, vagy melegebb a levegő.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. ![]() |
A hajtógázas tisztítószer nem fog működni erős fagyban, szóval nulla fok alatt inkább teázgass a konyhában. Ha van garázsod, az a legnagyobb királyság. Ha pedig fűtött, akkor aztán tényleg maga a Kánaán lehet egy motorrajongónak. Ott addig molyolhatsz a tisztogatással, amíg akarsz. Enyhe szennyeződésnél nincs is más dolgod, mint a fent leírtak alapján elvégezni az alapos kezelést. Ha komolyabb a szennyeződés, akkor a mosás elkerülhetetlen.
A legnehezebb dolgod akkor van, ha szabad ég alatt tárolod a motorod, például egy nyitott parkolóban és nincs lehetőséged fedett helyen bíbelődni vele, nincs a közelben elektromos áram, meleg víz. A legjobban teszed, ha megvárod azt a téli napot, amikor épp szárazak az utak, és megcélzol egy olyan mosót, ami fűtött helyen üzemel. Ilyen lehet egy bevásárlóközpont mélygarázsában működő mosó. Az igazán tuti az, ha egy olyan motorszervizhez, vagy kereskedéshez fordulsz, mely üzemeltet motormosót. Na, az igazán tuti, bár költségesebb.

Nyílt területen, benzinkutaknál található, pénzbedobós mosókat felejtsd el. Ha a hőmérséklet nulla fok alatt van, folyton meg fog fagyni a víz, és azt sem tudod, milyen vegyszerrel tisztítanak. Nagyobb kárt okozol magadban és a motorodban is, mint hinnéd, és még tiszta sem lesz teljesen.
Ha a mélygarázs mosójába megérkeztél motoroddal, ne egyből add át a mosósoknak, hanem minimum fél órát hagyd hűlni, nehogy valamely forró alkatrész sérüljön a hirtelen lehűléstől. Míg motorod hűl, addig te pedig menj, nézelődj az áruházakban, és melegedj fel.
Magasnyomású mosóberendezés erős sugarát ne engedd közel a motorodhoz. Kösd az alkalmazott lelkére, hogy ha ilyet használ, csak nagyobb távolságból tegye, nehogy a nagy nyomás mechanikai sérülést okozzon műanyag, gumi alkatrészeken, illetve ne juttasson vizet olyan helyre, ahová nem kellene. Kutass fel olyan mosót, ahol kimondottan motorkerékpárokkal is foglalkoznak, és akkor nyugodt lehetsz, hogy kesztyűs kézzel bánnak kedvenceddel.
Ha a fürdés megvolt, szánj időt arra, hogy a maradék nedvességet is letöröld minden alkatrészről. Ez télen, egy mélygarázsban nem olyan fájdalmas dolog, de kesztyűt viselj, mert ha az ízületeidet a motorozás nem tette eddig tönkre, a hideg víz majd elbánik velük.
Ha még találsz szennyeződést, távolítsd el azokat olyan vegyszerekkel, amik az adott anyaghoz, felülethez valók. A wax egy kis ronggyal kombinálva általában beválik. Minden felületre alkalmazható, és használata után védőréteget is hagy maga után.
A letörölgetett motorral nincs más dolgod, mint hogy egy rövid melegítés, járatás után az esetleges nedves útszakaszokat kerülgetve – hogy ne legyen újra koszos – visszatérj a parkolóba. Ha ez a táv rövid, menj pár kört, hogy biztosan kiszáradjon a nem kívánt nedvesség a legeldugottabb helyekről is. A motort hagyd ismét hűlni, hogy a ráhelyezett takaróponyva ne égjen meg.
Azt le kell szögezni, hogy egy gyorsmosós tisztítás – főleg, ha nem te csinálod – soha nem lesz olyan alapos, mintha te magad, ráérősen, minden apró ficakra kiterjedő figyelemmel, alapossággal pucolnád le a szennyeződéseket. Ehhez viszont az kell, hogy legyen kerted, belső udvarod, garázsod, ahol nyugiban ténykedhetsz. Sajnos, nem mindenki lakik kertes házban, így nekik ezt nem olyan egyszerű kivitelezni.
Mivel egy ilyen alapos, téli mosás egy évben csak egyszer szükségeltetik, megteheted azt, hogy egy barátodhoz bekéredzkedsz pár órára, akinek van kertje, locsolótömlője, melyet télen is üzembe lehet helyezni, netán még segít is neked. Egy évben egyszer talán kibírja. Ha ő is motorozik, akkor meg kimondottan jó buli lehet egy kis „motorsimogatás”, miközben jókat dumáltok.

Mindenképp olyan napot válassz, amikor a hőmérő higanyszála nulla fok fölé emelkedik néhány fokkal. Ha a barátodhoz kell elmenned mosni, akkor emellett még a száraz utak megléte is feltétel a legjobb alkalomhoz. A lehűlt motort – ha otthon mosol, nyilván nem kell várni erre, mert eleve hideg a motor– először fürdesd meg tiszta vízzel. Teljesen jó a hideg víz is, de ha a fürdőszoba felől jön, akkor langyos vízzel is támadhatsz.
Itt is figyelj kezed védelmére. Bevált módszer, ha egy polar kesztyűre húzol egy konyhai gumikesztyűt. Ez a kombó melegen is tartja a kezed pancsoláskor, nem is ázik át, és viszonylag jól kitapinthatók maradnak a kisebb részletek az alapos tisztításhoz.
A vízzel locsolás előtt, kimondottan motorokhoz kapható kencékkel beáztathatod az olajos, bogaras, ráégett sárral borított részeket, így azok később könnyebben lesznek eltávolíthatók. Használj motorokhoz vagy autókhoz való sampont. Konyhai mosogatószert és egyéb, nem itt használatos vegyszerektől óvakodj.
A benedvesített motort kis mosószivaccsal, vagy mosó ronggyal módszeresen tisztítsd át. Kezdd a szélvédővel, fényezett idomokkal, üléssel, és haladj lejjebb, a koszosabb, makacsabb szennyeződésekkel borított részekig, így például a láncspray ragacsát nem fogod elkenni az ülésen, vagy a szélvédőn.
Ha van hozzá türelmed, a kerekeket is mosd át mindenhol. Ezt is csak egyszer kell csinálni egy évben, amire ez jó alkalom. Forgasd körbe, hogy ne maradjon ki semmi. Küllős kerekeknél a művelet előtt végy be pár tabletta nyugtatót, de ha lehet, csináld végig. A rozsdásodó küllők amellett, hogy rondák, még veszélyesek is lehetnek, és cseréjük sem olyan egyszerű.
Mikor a mosószeres résszel elkészültél, csapasd le tiszta vízzel a habot. Bőven elég a vízhálózatban lévő egy bar nyomás, nem kell magasnyomású mosót használnod. Ezután fogj két pamut rongyot, és töröld tisztára a felületeket úgy, hogy az egyikkel a víz nagyját törlöd le, majd rámész a másikkal, mely nyomán már száraz lesz a felület.
Ne használj a motorblokk, kipufogó környékén mikroszálas kendőt, mert annak műanyag kis szálai, ha kihullanak, a felületeken maradnak, majd felmelegedéskor szépen ráégnek arra, amit aztán elég nehéz eltávolítani.
Most már motorod szépen csillog-villog. Ha a barátodnál tisztogattad, akkor tégy úgy, ahogy a mélygarázsos mosás után javallott. Melegítsd kicsit a gépet, majd gurulj vele haza! Ha otthoni volt a művelet, akkor se rakd be a garázsba, vagy takard le beindítás nélkül. A rejtett helyeken megbújó nedvességet el kell távolítani a hő segítségével. Ha szárazak az utak, akkor még mehetsz is egy kört vele, biztos, ami biztos alapon.
Az így kiszárított motorodat már nyugodt szívvel tárolhatod el a téli időszakra. Ha igazán alapos akarsz lenni, az ismételt lehűlés után, – mondjuk másnap – átkenheted az alkatrészeket ápoló, konzerváló szerekkel, illetve kenőanyaggal elláthatod a mozgó alkatrészeket, melyeket a víz érhet.
A műanyag, fényezett felületeken is alkalmazhatod a wax nyújtotta védelmet, de a gumi, műanyag alkatrészeket is leápolhatod, így aztán igazán királyi bánásmódban részesítheted motorodat, ami meghálálja a gondoskodást, és tavasszal teljes pompájában vár majd az első körre.