fbpx

Rocktragédiák – Titokzatos zenészhalálok

rocktragediak-michele-primi1A fenti címmel megjelent könyv idén látott napvilágot, Michele Primi munkájaként. Az alkotásban szó esik a titokzatos „27-esek klubjáról”, melyet a végzet hozott létre, s 63 tragikus halálesetet mutat be a rock ‘n roll világából.

A rocksztároknak kétszer annyi esélyük van arra, hogy fiatalon haljanak meg, mint bolygónk többi lakójának” – vonta le a végkövetkeztetést kutatásai eredményeképpen a liverpooli John Moores University csapata.

Sok olyan zenészlegendáról tudunk, akinek a halála tömegeket mozgósított meg, s fordított ki embereket mivoltukból, tett őrjöngő fájdalomtól sújtott félőrültekké.

Már életükben is zenei tehetségnek minősültek, de fiatalkori haláluk emelte őket örökre a csillagok közé.

Michele Primi olasz újságíró, tévés forgatókönyvíró és rádiós szerkesztő válogatásában olyan zenészekről olvashatunk, akiket kreativitásuk zenitjén szólítottak el, és halálesetekről, amelyeknek szenvedői addig évekig küzdöttek démonaikkal.

Eltérő korokban alkottak ők, de közös bennük, hogy ikonikus alakjuk sokakat megigézett. Robert Johnson-nal kezdve, Whitney Houston-al bezáróan, különös, különleges életekbe pillanthatunk be, s kicsit talán közelebb kerülhetünk a megértésükhöz.

A már említett, „27-esek klubjának” tagjait az köti össze, hogy 27 éves korukban haltak meg. Az első a fenti Robert Johnson volt, aki 1938-ban hunyt el, s az utolsó a sorban Amy Winehouse, aki 2011-ben vesztette életét.

A nem e világi klub, a ’70-es évek elején alakult meg, amikor olyan kulcsfontosságú figurák élték alkotói fénykorukat, mint Janis Joplin, Jimi Hendrix, Jim Morrison, Brian Jones. S a névsor sajnos egyre csak bővült…

A hatvanas évekbeli halálesetek nagy többségét a kábítószer és az életstílus, míg a 20. század végének és a 21. század elejének tragédiáit a kétségbeesés, a magány ingoványos mocsarába való beleragadás okozta.

Kívülről mind a szabad, lázadó ember jelképe volt, ugyanakkor az élet és a halál kínos határmezsgyéjén ingadozott. A kötet ezért az embert is bemutatja a színpadi álarc mögött, hogy teljesebb képet kapjon az olvasó a vívódásokról, kétségekről a tehetség mögött.

Vannak esetek, melyek körülményei örökre a homályba vesztek, mások halálát pedig előre meg lehetett jósolni.

Michele Primi kötete, a Tragedie e misteri del Rock ‘n’ Roll, különös módon vezet végig az évtizedeken, bepillantást engedve az adott korszak hangulatába, valamint az akkori emberek mozgatórugóiba az egyéni sorsok mellett.

Az újságíró egyébként a Rolling Stone magazin alkalmazásában áll, de ír a l’Unitá című napilapnak és a Peacereporter.net-nek. Három zenés életrajzi kötetet írt a Queen-ről és ő volt az Uno sguardo sul Burlesque című fotókönyv szerkesztője.

A rock ‘n roll belső berkeiről hiteles képet fest a könyv. „Egy olyan világról, ahol ahhoz, hogy hős lehess, meg kell halnod, mielőtt megöregednél” – szól a The Who My Generation című számában.michele-primirocktragediak-michele-primi

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x