CsajokKiemeltNői motoros nap

Péntek helyett szombaton lesz a Női Motoros Nap

noi motoros napHét év után az esemény kitalálójának, Vicki Graynek is feltűnt, hogy szombaton sokkal többen ráérnek motorozni.

Néhány napja érkezett a hír Vickitől, 2014-től hivatalosan is áttették a Nemzetközi Női Motoros Nap időpontját május első péntekéről szombatra. Így aztán idén május harmadikán, szombaton motoroznak egyszerre a világ minden részén a motoros nők.

Magyarországon már az első évtől kezdve probléma volt, hogy munkanapon maximum munkába lehet motorral menni, esetleg egy esti rövid gurulásra van lehetőség. Azok a szerencsések, akik ki tudták venni ezt a napot, tartalmas programon vehettek részt a Pest Megyei baleset-megelőzési Bizottsággal közösen szervezett programjainkon.

Az utóbbi években azonban a délutáni felvonulás létszáma is csökkent, hiszen az Anyák napja is május első vasárnapjára esik nálunk, amit az óvodákban és az iskolákban az előtte levő pénteken ünnepelnek meg. A motoros anyukák nem tudták, melyik karjukat harapják le, hiszen vagy a felvonulásról maradtak le, vagy az anyák napi ünnepségről… valahogy érthető, hogy az anyukák ilyenkor inkább az ünnepséget választották.

Mostantól tehát nem lesz ilyen probléma, azonban az új időpont sok újabb kérdést vet fel. Idén a május 1. miatt hosszú hétvégére esik a Nemzetközi Női Motoros Nap, ezúttal kivételesen a péntek is szabadnap, és bár lehet, hogy sokan ráértek volna napközben, még valószínűbb, hogy ha jó az idő, a legtöbben elutaznak majd a családdal, vagy motoroznak egy jót (pl. Kunmadarasra).

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Tehát egyenlőre kérdéses az idei program. Bár ígéretet kaptunk a PMBB-től egy csak csajos vezetéstechnikai tréningre napközben, a felvonulást nem biztos, hogy érdemes lesz megszervezni. Helyette viszont mehetnénk ottalvós csajos buliba…

Neked mi a véleményed? Te ráérsz majd május 3-án egy közös motoros programra?

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük