Ozsvárt Eni az Everest Tattoo-ból
A fiatal hölgynek, Ozsvárt Enikőnek különös látásmódja van a horror-, valamint a portrékészítésre. Bontogatja is szárnyait a budapesti Everest Tattoo-ban.
Enivel a szalon bejáratánál találkoztunk, s elindultunk keresni egy csendes kávézót, ahol reggel, munka előtt tudunk társalogni.
Kiszúrtunk egy barátságos kis helyet… Az előbb kihangsúlyozott „csendes” jelzőt nem sikerült eltalálnunk, mert az ajtónyitogatásra beordító utcai zaj, a kávégép prüszkölése és egyéb „Margitka, hány cukrot kérsz a kávédba?” – kiabálás felettébb használt annak, hogy a későbbiekben valamit kihalljak a diktafon lehallgatása közben a beszélgetésünkből…
Állandóan a Play és a Pause gombokat nyomkodtam a kis szerkentyűn. Mondanom sem kell, szétröhögtük magunkat, és próbáltunk rájönni a megszakítások után, hogy vajon hol tarthattunk a témában, s merre lehet az a fránya gondolatfonal…
Ezt muszáj volt megosztanom veletek, mert ritkán kerülök ilyen helyzetbe. Persze, alapzaj mindig van, de a valamiért különleges, „szétröhögős” esetek mindig feldobják az ember napját, mert utána is jókat derül magában… a felvétel meghallgatásakor meg főleg…
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Tehát, Eni, Everest Tattoo: indulás, rajzolás, tetoválás, jövőterv, munkák, kedvencek, nem kedvencek és ezt most így összevissza jól elmondtam… Akkor folytassuk komolyan! Enié a szó:
─ Amikor 16 éves voltam, a három évvel idősebb bátyám tetováltatott magára egy Hórusz-szemet az egyik ismerősével. Ekkor kezdett el érdekelni a tetoválás. Imádtam bújni a tetováló magazinokat és kiszúrtam benne a jelenlegi főnököm, Németh Szilárd munkáit, hogy „hú, nála jó lenne tanulni”. Nem sokkal később, ismét varratott magára a tesóm, de már egy normális szalont keresett. Elmentünk hát Szilárdhoz, aki még akkor a Ronin Tattoo-ban dolgozott. Nagyon szimpatikus ember volt már az első találkozásunkkor! A bátyámmal lefixáltak egy időpontot a minta elkészítésére, nekem pedig azt mondta, járjak be minél többször, mert sok-sok gyakorlással lehet elsajátítani a szakmát.
─ De még iskolába jártál, nem?
─ Persze-persze, művészeti középiskolába. Bár, igazából ez egy divattervező suli volt, ahol szerencsére sok művészettel kapcsolatos órát tartottak. Például ott volt a modellrajz, ahol már fél éve ugyanazt az embert rajzoltuk és nagyon untam, hiszen fejből is ment volna. Ezért elkezdtem mást csinálni, előjött a horror-mániám, s úgy rajzoltam meg a modellt, hogy egyszer a fél arca volt leszakadva, máskor kifolyt a szeme és így tovább. Azt hittem, ki fognak rúgni, de a tanárom imádta.
Volt, hogy nekem külön feladatot adott: mivel bal kezes vagyok, rajzoljam le jobb kézzel a modellt, vagy fejjel lefelé… – nevet Eni. – Máskor kaptam egy tükröt és jobb kézzel saját magamat kellett lerajzolnom. Érdekes, hogy ez sokkal karakteresebb lett és jobban hasonlított rám, mint a bal kezes alkotásom. Sőt, képzeld, tudok folyékonyan tükörírással írni. Azzal játszottam órán, hogy tükörírással jegyzeteltem.
─ Ez tök jó! Én még a nevemet sem tudnám leírni bal kézzel, mivel jobb kezes vagyok. A tükörírásról ne is beszéljünk… Szóval, az iskola mellett rendszeresen a szalonban voltál?
─ Azt nem mondanám! Próbáltam, csak az volt a baj, hogy egész napokat nem tudtam ott tölteni, hiszen óráim voltak. De azért igyekeztem! Sőt, a 18. születésnapomra Szilárd készítette az első tetoválásomat. Közben figyeltem, hogyan csinálja a mintát, s magyarázott is, nagyon jó fej volt.
Négy éve nyitotta meg a saját szalonját, az Everest Tattoo-t. Akkor már viszonylag többet jártam be, de még így sem eleget. Mindig rágtam a fülét, hogy „jaj, Szilárd, vegyél már fel legalább asszisztensnek”. Persze, semmi értelme nem lett volna, mert reggel 8-tól du. 4-ig az iskolában tartózkodtam. Volt úgy, hogy nagyon sokáig nem látott, akkor meg is kaptam a magamét…
