HírekMotorokMotorozás

Névadó támogatói szerződés a 220 Volt és a H-Moto Team között

2016 H Moto Team Névadó támogató1Újabb, nagyon komoly lépést tett előre Magyarország legnagyobb gyorsaságimotoros csapata. A H-Moto Team komoly tárgyalásokat követően egyéves, névadó támogatói szerződést írt alá a 220volt Magyarország Kft-vel, ami 2017 végéig meghosszabbítható.

Ezzel a megállapodással a versenysporton kívül az utánpótlás nevelésére létrehozott, immáron 220 Volt H-Moto Team Akadémia anyagi háttere is biztosított az elkövetkezendő időszakra.

A H-Moto Team keresett meg minket a névadó támogatási lehetőséggel kapcsolatban. Az első tárgyalásokat követően már egyértelműen jó lehetőségnek gondoltuk a közös együttműködést. Bízom benne, hogy olyan szerződést kötöttünk, amely mindkét fél számára jövedelmező lesz.

Számunkra nagyon fontos volt, hogy ezzel a megállapodással a 220volt, mint brand, még szélesebb körben válhat ismerté, ezáltal még sikeresebb lehet.

A sikeres együttműködéssel abban is segíteni tudunk, hogy a csapat akadémiáján minél több fiatal köteleződjön el a motorsport irányába.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az első időszakra vonatkozóan külön elvárásokat nem támasztottunk a H-Moto Team felé, elfogadtuk a csapatvezetők által megfogalmazott célokat, bízunk a H-Moto Team szakmaiságában – jelentette ki a szerződés aláírását követően Bánhidi Csaba, a 220volt ügyvezetője.

A valamennyi korosztályban érdekelt motoros gárda nevében a tulajdonos, Kelemen Krisztián és a csapat egyetlen Európa-bajnoka, Győrfi Alen látta el kézjegyével a névadó támogatói szerződést.

Nagyon reméljük, hogy ez az aláírás csak a legelső lépés volt a hosszú közös munkánk során. Immár minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy utánpótlásbázisunkat, a 220 Volt H-Moto Team Akadémiát működtessük, így lehetőségünk legyen a jövő magyar motorversenyzőinek kinevelésére – fogalmazott Kelemen Krisztián.

A csapat a kommunikáció terén is új utakra lépett, és mostantól fogva a médiában való megjelenésért a Pole Positions Kft. felel, ezen belül Molnár Ádám látja majd el a sajtófőnöki teendőket.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük