MXMANIA Ladycross Kőszárhegyen és Somogyváron
A kőszárhegyi motokrossz pályán eddig minden évben el tudtam szúrni valamit, nem is szerettem soha. Az idei versenyre viszont a pálya nagyon jól elő lett készítve, és bírta a nap végéig.
Április végén, 2013. 04. 28-án, vasárnap Kőszárhegyen volt az MXMANIA Motocross kupa 2. fordulója. A seniorokkal együtt indítottak minket lányokat, így az „öregektől” sok jó nyomot tudtam ellesni, és a kondim is bírta a napot, hiszen az előző évekhez képest sokkal többet tudtam idén motoron ülni.
Egy új versenyző érkezett Szlovéniából, a nagyon fiatal Stasa Branisej, aki őszintén bevallom megdolgoztatott minket a 85-össel. Az első futamot meg is nyerte, mögötte Dani Amtmann, a harmadik helyen pedig én. A rajtom nagyon rosszul sikerült, beragadtam a Seniorok közé, mire átverekedtem magam a tömegen, már egy biztos táv volt köztünk, amit nem tudtam ledolgozni.
A második futam elején Petrus Peti egy hatalmasat bukfencezett, emiatt újrarajtoltatták az egész mezőnyt és egy rövidített menetet mentünk. Kicsit jobb volt a rajtom, vagy inkább a többieknek sem sikerült olyan jól, sokat csatáztunk a szlovén kislánnyal, de a futam vége fele megelőzött.
Nem vagyok elkeseredve, az összetett 3. hellyel a sorozatban 4 pont lemaradásom van Daniela mögött.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Az elmúlt két hétben egyszer sikerült motorra ülnöm – sajnos most az érettségi fontosabb volt -, de akkor is lehúztam a bőrt mindkét alkaromról. Nem mondom, hogy hátráltatott, most szombaton a Somonygáronmegrendezett harmadik futamon, mert motorozás közben az ember nem figyel ilyenekre, de amikor az első futamban kaptam rá egy-két követ, azt megéreztem.
A szabadedzésen nagyon nem éreztem a pályát, azt hittem egész nap szenvedni fogok, de az időmérőtől már egy álom volt a talaj! A futamokra rendesen kigödrösödött, de én szeretek ilyen pályán motorozni.
A rajtoknál jól kiugrottam, de mindkétszer bezártak előttem és felverték a földet, kavicsokat (féltéglákat…). Daniela Amtmann volt előttem az első futamban. Tartottam a tempóját a futam végéig, de nem tudtam beérni.
A második futam rajtjánál is beragadtam két Senior közé, de a második kanyar után kezdtem átverekedni magam a tömegen, ami meglepően jól ment. Két kör múlva már két lányt megelőzve kategóriám első helyén motoroztam, közvetlen mögöttem Daniela Amtmannal. Az utolsó két körig tudtam tartani magam, amikor Dani elment egy rossz nyomválasztás miatt. Próbáltam visszaelőzni, de a lekörözöttek ismét keresztbe tettek nekem.
Mindkét futamban 2. lettem, így összetettben is.
Ha számításaim jók, így áll jelenleg az összetett eredmény:
- DANIELA AMTMANN 139 pont
- MOLNÁR ALEXANDRA 129 pont
- BÁRDI TÍMEA 112 pont
- CZIGÁNY ANDREA 97 pont
- SIMÓ KITTI 91 pont
- ANDREA AMTMANN 79 pont
- STASA BRANISEJ 47 pont