EseményekMotorverseny

Már a Szaharában a Budapest-Bamako mezőnye

budapest bamako 2016 1 2A múlt péntek délután elrajtolt Budapest-Bamako indulóinak Európában nem volt könnyű dolguk. A magyar éjszakai speciális szakaszon hóval, sárral, jéggel kellett megküzdeniük.

Az Olaszországban törölt földközi kompjáratok miatt mindenki kénytelen volt Európán végig autózni. A hosszú menetelés sokaknak technikai problémát okozott. A cseh Sabotage team fékproblémákkal vesztegelt majd egy napot Spanyolországban. A 07-es Attention Dangel csapat az egész hétvégét Franciaországban töltötte, hogy az 505-ös veterán Peugeotjukba a pótalkatrész megérkezzen. “Reméljük kedden utolérjük a mezőnyt” – mondta még vasárnap a lengyel Roman König.

A csapatok nagy része Melilánál kötött ki az Afrikai kontinensen hétfő reggel. Míg mások a Nadorba tartó kompot választották. Az első afrikai napba a 02-es Felvidék Teamnek tört bele a bicskája, pontosabban az egyik kerékcsapágya és a féltengelye. Az esélyesként elkönyvelt felvidéki csapatnak tavaly is az első marokkói napon támadtak nehézségeik. Akkor egy folyóban fulladt meg az autójuk elektronikája. Akkor fel kellett adniuk a versenyt. Az idén traileren szállították vissza az autót Nadorba és repülővel várták meg a pótalkatrészeket. A Bamakon egy etap kihagyása csak pontveszteséggel jár. Szerda reggel a 02-es elindult Erg Chigaga irányába, hogy beérje a mezőnyt és a holnap reggeli rajtnál már ott legyen.

Az első marokkói éjszakát egy agyagból készült kasbah szállodában töltötték a versenyzők. A keddig etap rövid volt és viszonylag könnyű, hogy az előző napokban lemaradt csapatok is beérhessék a mezőnyt.

Kedden a Ziz folyó völgyében és környékén száguldott a mezőny tovább Merzouga fele. Szerdán pedig a Merzougatól Erg Chigagáig tartó etap tett próbára mindenkit. A közel 500 kilométeres etap régi sivatagi karaván utakon halad távol a lakott településektől az algériai határ közelében. Sokan még nem értek célba és még mindig róják a kilométereket. A reggeli rajt Marokkó legszebb dűne rendszerének Erg Chebbinél volt az esti cél pedig az Iriki sóstótól nem messze eső Erg Chigaga dűne tengernél várja a befutókat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A versenyben a tavalyi bajnok Gumis Ember Team jelentős előnyre tett szert az első és második etapon. Harmincöt ponttal előztek meg a szintén magyar GTR2B csapatot. A harmadik helyen szintén magyar csapat áll. Gyurman Zoltán és Kissa Andrea 4 ponttal vannak lemaradva a harmadik helyezettől. De a neheze és 11 kemény etap még hátra van. Bamako még mindig 4800 kilométerre van.

Csütörtökön a 397 kilométeres Erg Chigaga-Assa szakasszal folytatódik a Nagy Afrikai Futam.

budapest bamako 2016 1 3

budapest bamako 2016 1 1

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük