fbpx
CsajokKiemeltMotoros csajok

Krapeknők női motoros baráti társaság

krapeknok logoA 2003-as első túra óta több jelentős változáson is átesett női motoros baráti társaság tagjai között már csak egy van, aki az első motorozáskor is ott volt. Időközben a célokat és a terveket a lányok többször átgondolták, de 2005 óta nagyjából stabil a tagság.

A 2006-os év nagy változást hozott a társaság életében, ugyanis akkor jött el az idő, amikor a közös túrák és bulik mellett egy közös terhet is be mertek vállalni. Ekkor bérelték ki ugyanis azt a helységet, amely korábban motoros klubházként üzemelt Budapesten, a Népsziget zeg-zugos, fás részén. Hosszas gondolkodás és szavazás után el is nevezték Nemklubháznak – de ez egy tényleg nagyon gyenge „nem”, ugyanis minden paramétere megfelel annak, amit egy klubháztól elvárunk.

Kezdetben a legnagyobb nehézséget a helység rendbehozása jelentette, ugyanis a 2006-os árvíz meglehetősen megviselte az épületet. A barátok, férjek, élettársak és haverok rengeteget segítettek, a lányoknak, mire sikerült a jelenlegi állapotába hozni a bárpulttal, pihenő fotelekkel, és tágas, motortárolásra is alkalmas kerttel rendelkező ingatlant.

A munka végét hatalmas bulival ünnepelték meg tavaly tavasszal, ahova majdnem mindenkit meghívtak. Ott voltak mindazok, akik segítettek a falak szigetelésében, festésében, a kert rendberakásában, és a vendégek listájáról nem maradhattak le azok a klubok sem, akik az elmúlt évek során rendszeresen meghívták a Krapeknőket találkozóikra, bulijaikra. Hiszen a motoros lányok érdekes színfoltot jelentenek minden motoros rendezvényen, főképp ha sokan vannak.

Még több kép a Krapeknőkről a galériában!

Habár a tagok között voltak kezdő motorosok is, a mára összeszokott társaság motorparkját sok motorosklub is megirigyelhetné. A tizenöt tag főleg nagyköbcentis chopperekkel és cruiserekkel jár. Extrém kivételnek számít a Hayabusa és az R1.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

krapeknok csoportkep 44A lányok idén is több motorostúrát terveznek. Egyelőre konkrétan egy krakkói (Lengyelország) motorozás van tervben, és biztos, hogy az ország minden részére ellátogatnak majd a különböző motorostalálkozókra. Ahogy azonban a korábbi években is, biztos lesznek olyan kisebb, spontán megmozdulások, amelyeken nem vesz részt minden tag.

A hétvégi buli jól sikerült. A zenéről a Nemcsak Berry gondoskodott, a lányok pedig a jó hangulatról. Bár saját bevallásuk szerint a résztvevők száma nagyjából egyharmada volt a tavalyinak, akik eljöttek, nem bánták meg. Sokan ott is aludtak, és valószínűleg nekik nem volt egyszerű a másnap.

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x