Kovács Niki vs. Koenigsegg
A világ legdrágább és leggyorsabb autója ellen gyorsulhatott a motorversenyző nő.
Különleges élményben volt része a napokban Kovács Niki motorversenyzőnek: egy 395 km/óra végsebességű Koenigsegg CCX-S ellen gyorsulhatott, sőt, később vezethette is a járművet. A 320 millió forint értékű, 1010 lóerős versenyautóból összesen két darab található Európában.
Niki, aki jelenleg 3. helyen áll a magyar bajnokságban a férfiak között, saját versenymotorjával, a széria Yamaha R6-ossal vállalta a megmérettetést. A kétkerekű teljesítménye 125 LE, végsebessége pedig 280 km/óra körüli, így nyilván e-fölött már a svéd járgány a nyerő. Na de addig…?
„Hatalmas élmény volt egy ilyen csodaautót vezetni, köszönöm Istenes Lacinak, hogy eszébe jutottam. Bár a sebesség alapeleme az életemnek, reggel 8.58-kor azt hiszem még sosem éltem át 310 km/órás száguldást. Aztán sajnos elfogyott az egyenes… A verseny természetesen inkább játékos volt, mint véresen komoly, de bevallom őszintén, nem tudtam kibújni a bőrömből, és nem hagytam magam. Azért az szívet tépő, hogy az árából úgy nyolc világbajnoki szezont tudnék végigmotorozni.” – mondta Kovács Niki a párbajt követően.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Hogy mi lett a verseny végeredménye, az kiderül most szombaton 14.10-kor a TV2 új autós műsorában, az Autóguruban.