Hírek

Kovács Niki vs. Koenigsegg

Kovacs Niki vs Koenigsegg03A világ legdrágább és leggyorsabb autója ellen gyorsulhatott a motorversenyző nő.

 

Különleges élményben volt része a napokban Kovács Niki motorversenyzőnek: egy 395 km/óra végsebességű Koenigsegg CCX-S ellen gyorsulhatott, sőt, később vezethette is a járművet. A 320 millió forint értékű, 1010 lóerős versenyautóból összesen két darab található Európában.

Niki, aki jelenleg 3. helyen áll a magyar bajnokságban a férfiak között, saját versenymotorjával, a széria Yamaha R6-ossal vállalta a megmérettetést. A kétkerekű teljesítménye 125 LE, végsebessége pedig 280 km/óra körüli, így nyilván e-fölött már a svéd járgány a nyerő. Na de addig…?

„Hatalmas élmény volt egy ilyen csodaautót vezetni, köszönöm Istenes Lacinak, hogy eszébe jutottam. Bár a sebesség alapeleme az életemnek, reggel 8.58-kor azt hiszem még sosem éltem át 310 km/órás száguldást. Aztán sajnos elfogyott az egyenes… A verseny természetesen inkább játékos volt, mint véresen komoly, de bevallom őszintén, nem tudtam kibújni a bőrömből, és nem hagytam magam. Azért az szívet tépő, hogy az árából úgy nyolc világbajnoki szezont tudnék végigmotorozni.” – mondta Kovács Niki a párbajt követően.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Hogy mi lett a verseny végeredménye, az kiderül most szombaton 14.10-kor a TV2 új autós műsorában, az Autóguruban.Kovacs Niki vs Koenigsegg02Kovacs Niki vs Koenigsegg04Kovacs Niki vs Koenigsegg05Kovacs Niki vs Koenigsegg06Kovacs Niki vs Koenigsegg07Kovacs Niki vs Koenigsegg08

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük