Koktél quadon, kétkeréken
„Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottunk” – kezdte Erdős Csaba. „Magam is meglepődtem, hogy ennyire nehezen tudtam visszalassítani a quadot. Az első próba után, úgy éreztem, teljesen kifogytam az erőből, de nem volt mese, még egyszer meg kellett próbálnunk.”
Okulva az első próbálkozásból más szögben indultak neki, így sikerült az út közepétől sokkal kevésbé eltávolodni. A koktél elkészítése is jobban haladt, de a végére így is maradtak izgalmak.
„Hallottam, hogy Niki elkezd visszaszámolni, mert közeledik a szakasz vége. Tudtam, hogy már csak másodperceim vannak, hogy befejezzem az italt. Ekkor, amit vissza akartam helyezni az övbe, az nem ment bele, amit ki akartam venni, az nem jött ki. Gondolom, mindenkinek ismerős az érzés, amikor minél jobban erőltetünk valamit, annál kevésbé megy. Végül már Csabi is ordított, hogy emeld fel, emeld fel. Magam sem tudom, hogy hogyan, de a bója előtt másfél méterrel magasba emeltem a poharat, benne a kész koktéllal.” – mesélt az izgalmakról Garamvölgyi Krisztián.
Második nekifutásra tehát sikerült a kísérlet, így „43 másodperc alatt elkészült a világon, tudomásunk szerint, először quadon két keréken egy koktél, amely emberi fogyasztásra meglehetősen alkalmas” – fogalmazott Sebestyén István, a magyar hivatalos regisztrátora, egyben a rekord hitelesítője. „Zalakaros ezzel bekerült a magyar rekordok városai közé, hiszen az említett emberi teljesítmény garantáltan magyar rekord lett, és minden bizonnyal a Guiness rekordok közé is bekerül.”
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
„Mivel mindhárman a felelősségteljes alkoholfogyasztás elkötelezett hívei vagyunk, így az ital természetesen alkoholmentes volt. Eredetileg menet közben is teszteltem volna a koktélt, de végül sokkal több feladat hárult rám, mint gondoltam. Csabi kikísérletezte, hogy hogyan lehet irányítani a quadot annak ellenére, hogy csak a hátsó kerekein haladunk. Végig testsúlyáthelyezéssel kellett korrigálnom, és közben helyette is figyelnem.” – összegzett Kovács Niki.
„Ennyit még nem szenvedtem egy koktélért” – mondta Erdős Csaba, aki a rekordkísérlet után társával, Bertalan Ádámmal, valamint Kovács Nikivel kiegészülve egy igen izgalmas stunt show-val szórakoztatta a több száz jelenlévőt.