EseményekMotorverseny

Jó volt, lesz még

28419786Június 10-én este 2×20 percre sikerült csak hölgyeknek birtokba venni a Hungaroring aszfaltcsíkját. Ez volt az első ilyen kezdeményezés, és lesz folytatása!

Mindenki elfért a pályán tudásától függetlenül. A cél az volt, hogy jól érezzük magunkat, vigyázva egymásra. Első alkalommal 15 lány gyűlt össze – kezdetnek nagyon jó -, mivel többen sajnos nem tudtak eljönni családi okok, illetve motorhiány miatt.

A bejelentkezést követően egy rövid összefoglalást tartottunk a pályázás szabályairól, amelyek között olyan általános és első hallásra kicsit mulatságos dolgok is elhangzottak, mint például nem lehet a pályán menetiránnyal szemben haladni. Egyéb „pályás kifejezéseket” is tanultak a résztvevők, úgymint boxutca, rázókő, bukótér, sóderágy (ezek meglátogatása kerülendő), valamint a zászlójelzések fontosságára is felhívtuk a figyelmet.

 

Ezt követően elméletben már kiokosodva, kissé izgatottan a boxutcában sorakozva nekivágtunk az első köröknek. Aszalós Ádám többszörös Magyar Bajnok versenyző, illetve Ender Gábor versenyző segített a felvezetésben. Akik bizonytalannak érezték magukat beállhattak mögéjük az első körök megtételére.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Úgy gondolom a kezdeti ijedtséget legyűrve azon hölgyek is pillanatok alatt belejöttek a körözgetésbe, akik életükben először most mentek pályán. Nagyon fegyelmezett volt a csapat, tényleg maradéktalanul érvényesült az „egymásra figyeljünk oda, mert nem pályarekordot kell dönteni és minimum a VB-t megnyerni” elv.

A második 20 percet már alig várták a csajok. „Menjünk még, menjünk még!” A nap vége felé egyre gyakrabban elhangzott, hogy ugye lesz még idén ilyen alkalom?

A pályát biztosító BR ORganisation Kft. nevében Bulcsú Rezső úgy nyilatkozott: „Az első női csoport-motorozásnak igen kedvező volt a visszhangja! Valószínű, hogy más alkalmakkor is lesz hasonló!”

Összegezve a pályázás akinek bejött, nagyon bejött és alig várja a következő dátumot. Akinek esetleg nem, úgy gondolom annak is ez volt a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy kitapasztalhassa, lesz-e számára legközelebb. Véleményem szerint a pályán akár csak egy pár kör megtétele sokat tud segíteni a motor és képességeink biztonságos körülmények között történő próbálgatásában, tudásbeli hiányosságaink feltárásában. Itt nem kell figyelni a lesből előugró autósokra, illetve egyéb közúti veszélyforrásokra.

Tervezzük már a következőt alkalmat, várhatóan augusztus 20-ára esik majd, a részletek még tisztázás alatt vannak.

Többen nem tudtak eljönni, mert nem volt, aki fiókáikra vigyázzon, így most legközelebbre igény szerint gyerekmegőrzést is szervezünk. Amúgy a Ring kapui nyitva állnak, így bátran jöhet a kísérők egész hada, garantáltan ők is jól érzik majd magukat.

Csajos pályázás ügyében a Fórum/Hova menjünk?/Csajos pályázás topicban várunk mindenkit, hogy a csapat együtt maradjon, bővüljön, illetve minden kérdésre szívesen válaszolok.28419798

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük