HírekKultúraMotoros zene

Írj egy dalt, és lépj fel a 2017-es Hajmetal Fesztiválon!

hajmetal fesztivalMásodik alkalommal rendezték meg a ’80-as évek rock dalait felvonultató fesztivált, és a sikerre való tekintettel, különleges lehetőséget biztosítanak a szervezők egy zenekarnak.

A májusban, a Barba Negrában 3 és fél órás koncertet adtak a fellépők, akik mind zeneileg, mind külsőleg a ’80-as éveket idézték. A zenei szervező, Gellér Tamás mellett a hazai rock zenei élet színe-java fellépett.

A tavalyi első bulin is ott voltam, hogy végre élőben hallgathassam a kedvenceimet: Bon Jovi, Poison, Vixen, Cinderella, Skid Row, Hert, Mötley Crüe és így tovább. Mindkét buli remek volt!

A Hajmetal Fesztivál felzavarta az állóvizet, legalábbis ami a ’80-as évek legnagyobb hard rock-, glam- és AOR slágereinek rajongótáborát illeti.

Nem csak új fanok hada bukkant fel a semmiből, hanem egyre több, épp a ’80-as években (vagy még korábban) született zenész érzi úgy, hogy ez a stílus áll legközelebb a szívéhez.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

2017 tavaszán ismét megrendezésre kerül a Tribute to the 80’s Hard Rock & Hair Metal Festival, és ezen a rendezvényen egy zenekarnak lehetőséget szeretnének biztosítani a szervezők. Ehhez nem kell mást tenni, csak írni egy dalt ebben a stílusban.

A dalokat a Youtube-ra kell feltölteni, majd elküldeni a szervezőknek, akik jövő év januárjában meghozzák a döntést. A pályázó dalok kikerülnek a fesztivál Facebook oldalára is.

A dal készülhet magyar és angol nyelven is, a lényeg csak az, hogy hűen tükrözze a ’80-as évek hangulatát. A legjobbnak ítélt dal, azaz az azt elkövető banda előzenekari lehetőséget kap a 2017-es fesztiválon.

A linkeket ide várják a szervezők: musicbox1992©gmail.com
Jelentkezési határidő: 2016. december 31.

Fotó: Hajmetal Fesztival

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük