Hírek

Harley-áldás a Vatikánban

papai harley aldas 3A világ minden tájáról érkező Harley-Davidson rajongók vettek részt a pápa vasárnapi szertartásán a Harley-Davidson 110. évfordulója alkalmából Rómában.

 

Ferenc pápa több ezer Harley-Davidson motort és motorost áldott meg 2013. június 16-án, vasárnap a V-Twin motorok ünnepi feldübörgése közepette, miközben áthaladt a tömeg között a Vatikánban.

„A vásárlóink számára az az ígéretünk, hogy egyszeri és megismételhetetlen élményeket kínálunk, amire kevés más márka képes” – mondta Mark-Hans Richer, a Harley-Davidson marketingért felelős vezető munkatársa. „Az, hogy a mai áldáson részt vehettek rajongóink, beteljesíti ezeknek az emlékezetes kalandoknak az ígéretét” – tette hozzá.

A mise alatt Ferenc pápa mindenkinek megköszönte a Harley-Davidson 110. évfordulójának ünnepén való részvételét Rómában. A négy napig tartó római fieszta Ostia kikötőjében zárult zenés és szórakoztató programokkal. Az esemény az évfordulós rendezvények legnagyobb európai aktivitása volt – az ünnepségsorozat egyébként egy éven keresztül tart világszerte, 11 országban és 6 kontinensen. Az záró program a cég szülőhazájában, Milwaukee-ban lesz majd 2013 augusztusának utolsó hetében.papai harley aldas 1papai harley aldas 2

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük