Görbe Soma a Shark gyári támogatott motorversenyzője
A piacvezető francia bukósisakgyártó mindössze kilenc MotoGP-s és Superbike-os világbajnokot támogat, gyereket pedig egyáltalán nem, egészen mostanáig.
Az UNIQA Sandlander Team motorosa a FOKT Motor kitartó közbenjárásának köszönhetően ezennel a legfiatalabb Sharkos versenyző. A Shark hazai importőre már hosszú ideje próbálkozott a gyártónál, hogy Soma gyári támogatást kapjon, rendületlenül küldte a képeket, videókat, míg végül a versenyző lenyűgözte a céget is. Soma a legmodernebb versenysisakot kapta meg, amelyet a fejméretére készítettek és a jövő hétvégi kecskeméti versenyén már ebben áll rajthoz.
Az élenjáró biztonsági rendszereket alkalmazó céget egyébként Shark, az egykori profi versenyző alapította több mint két évtizede, a sisakokba pedig azóta is beleépítik versenyszenvedélyét és tapasztalatait. A gyártás során évente ötezer sisakon végeznek teszteket – versenykörülmények között is -, de a hatékony szellőzés és a művészi dizájn miatt is sokan választják ezeket a bukókat.
Tavaly egyébként Soma egy Daytona csizmát is kapott a gyártótól, amit eddig még nem volt alkalma kipróbálni, mert a legkisebb méret is nagy volt még a lábára. Idén azonban az új sisakhoz már új csizma is dukál, reméljük így együtt verhetetlen párost alkotnak majd és Soma minél többször helyezi az új sisakot a dobogó legfelső fokára a most induló szezonban is!