CsajokTetkó a csajokon

Függesszük fel – magunkat…

testfelfuggesztesA testfelfüggesztést (suspension) bizarr kinézete ellenére, egy meditatív állapot elérésére használják, mely által különös lelki beteljesedést nyernek.

Első nekirugaszkodásra, kérdőjelekkel a fejem felett viseltettem a testfelfüggesztés ténye iránt, de miután a „kulisszák mögé néztem”, rájöttem, hogy mint mindennek, ennek is oka van.

Valószínűleg, hiszen aki ebbe belevág, eléggé nyomós indokkal teheti. Bevállalni, hogy horgok tartsák a bőrömet, khm…

A horgokat közvetlenül a bőrbe, vagy pedig testékszerekbe helyezik, és ezeken lógatják az emberi testet, hogy a lélek kipróbálhassa magát általa.

Hatalmas tűrőképesség, és merev elhatározás szükségeltetik ahhoz, hogy ezt valaki kibírja. Mindemellett, a művelet veszélyessége miatt, egy teljesen hozzá értő személlyel kell végrehajtatnia a pácienseknek az eljárást.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Rituálénak is felfogható, hiszen sokszor egy kisebb csoport végzi az előkészületeket, s magát a szertartást. A felfüggesztés néhány órát vesz igénybe, mely alatt az alany eléri a – remélhetőleg – kívánt tudatállapotot.

Nagyon oda kell figyelni arra, hogy a test mely részébe teszik a horgokat, hogy maga a test fel tudja venni a megfelelő helyzetet. Leggyakrabban a vállak, a felkar, a térdek és a hát körül helyezik el a kampókat.

Az eszközök behelyezése fontos anatómiai ismereteket követel meg, valamint oda kell figyelni az egyén bőrtípusára, matematikai, fizikai tényezőkre.

Gondoljunk csak bele, mi van akkor, ha nem bírja az alany bőre a függesztést és elszakad? (Inkább visszavonom, ne gondolunk bele!)

Tehát, veszélyes művelet, az biztos! De mindezek ellenére, mégis vannak olyanok, akik kipróbálják.

Természetesen a törzsi eredet adott itt is, mint az egyéb testmódosításoknál, amelyeket a nomád körülmények között élő emberi törzsektől vett át a modern világ. Ilyen rítusokat hajtott végre a Missouri folyó mentén élő mandan törzs.

Hírességeket is megemlítve, Roland Loomis például testfelfüggesztésekre és piercing performanszokra specializálódott, valamint felhívta a függesztés művészetére az USA-ban a nagyérdemű figyelmét.

Néhány testfelfüggesztés fajta:

Superman suspension: a testet húskampókkal, vízszintesen függesztik fel a hát és a lábak mentén. A cél a nyugodtabb lelkiállapot, hiszen itt kevés esélye van az embernek a mozgásra, tehát abszolút higgadtnak kell lennie a rituálé során. A női változat neve: superwoman.

Coma suspension: ebben az esetben a felfüggesztett személy a hátán lebeg, ugyanis a horgokat átszúrják a test elülső részén. Ezt tartják a legfájdalmasabb függesztésnek, valamint lelkileg is kemény, hiszen látja az ember, ahogyan a kampók feszítik a bőrét.

Kavadi: ez egy táncrítus, mely hosszú, eksztatikus állapotot idéz elő. Az ember körül egy keret található, melyet a váll és/vagy a csípő tart. Ez még mind nem elég, mert a hát és a mellkas bőrébe hosszú, súlyos nyársakat szúrnak. Ezt a hindu rítust a Thaipusam fesztiválon végzik el.

Forrás: Tattoed.hu

Írd le a véleményedet a hozzászólásokhoz a testfelfüggesztésről!kavaditestfelfuggesztes1

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

One thought on “Függesszük fel – magunkat…

  • Tóth F. Csaba

    Valószínűleg a testet ért sokkhatás által kiváltott adrenalin miattkerülnek „meditatív állapotba”… én inkább elmegyek és gurulok egyet a 66-oson (Sásd-Pécs), az is fölnyomja az adrenalint… felfüggeszteni magam meg ráérek akkor, ha már meguntam az életemet 😉

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük