CsajokMotoros divat

CsAM kendő, a megmentő!

csam kendo pink 480Avagy hogyan lesz az ember lánya hirtelen találékony.

A nyári túra előtt sokat gondolkodtam, hogy melyik két kendőt pakoljam be a két háromszög kendőm és a csősál közül. Végül a háromszögkendők mellett döntöttem, és a régi rózsaszín pamut mellé bekerült a strapabíró, szigorúan pink „hazai” kendő is.

Azaz felkerült, mert kevésbé kényes a mosásra mint a pamut. Szóval boldogan motorozgattam benne négy napot, amikor sajnos volt egy „kis” malőrünk a Glocknerről visszafelé. Mivel a motorunk járóképtelenre tört, a páromat pedig kórházba kellett szállítani, nem volt sok időm azzal foglalkozni, hogy milyen ruhában vágódom be mellé a mentőbe.

Ennek köszönhetően a kabátomat sem vettem magamhoz. A motorban egyébként volt két napi ruha, szóval öltözködhettem volna kedvemre, de akkor valahogy ez volt a legutolsó gondolatom. Szóval a teljes öltözékem egy thermonaci, a rendes motoros gatyóm, csizma, CaAM póló és kendő voltak. De miért is lényeges, hogy nem volt semmi másom?

Mivel baromira későn keveredtem ki a kórházból, már sehol nem találtam szállást, így jobb híján nyakamba vettem a várost, és próbáltam mászkálással, meg némi kesergéssel elütni az időt. Mivel az Alpok lábánál Leobenben nem voltak már éppenséggel melegek az éjszakák, kellett némi kreativitás a biztos megfázás ellen.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az újrahasznosítás jegyében így lett a thermonadrágból boleró, a kendőből pedig vesevédő. Az éjszakát is ebben az összeállításban terveztem végigcsövelni, de hajnal egykor rá kellett jönnöm, hogy ehhez én kevés vagyok, így besírtam magam a kórház portájára, és ott töltöttem az éjszakát.

Mivel a felmentő sereg csak másnap délelőtt tudott elindulni Leobenbe a váltás ruhámmal, még volt egy fellépésem hajnalban a pályaudvaron és a helyi Sparban. Biztos tudjátok ti is milyen érzés, amikor magatokon éreztek minden tekintet, na ez legalább ötször olyan volt…

Ha lett volna nálam kamera, megérte volna felvenni az emberek reakcióit, ahogy elcsigázva, félig motoros cuccba betrappolok közéjük. Próbáltam ugyanis úgy tenni, mint aki teljesen komolyan gondolja, hogy ez a megfelelő utcai viselet.

 

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük