EseményekMotorverseny

ADAC Mini Bike Cup Geesthacht – Újabb magyar siker

Tomes Patrik Geesthacht 2Bár a dolgos és meleg nyári hónapok a nyári szünettel egyetemben lassan véget érnek, a híres ADAC Minibike versenysorozat gőzerővel folytatódik, ezúttal a németországi Geesthachtban.

A Tütős Zoli által vezetett kis csapat a geesthacti megmérettetésre sajnos foghíjasan, Babonics Márkó nélkül érkezett. A kimerítő éjszakai, több mint 14 órás utazást követően Tomes Patrik a bukásokkal és piros zászlókkal tarkított pénteki edzésen kétszer 15 percet vehetett igénybe arra, hogy megismerje a versenypályát.

A szombati nap komor és esős hangulatával ébresztette Patrikot, de a kellemetlen időjárás sem vette el a kedvét a versenyzéstől. Az első időmérő edzésen a nehezítő körülmények ellenére, szakadó esőben, – miközben a versenypálya egész területén 2-3 cm-es vízátfolyások keletkeztek és a sisakja folyamatosan bepárásodott – a 4. helyet szerezte meg. A második időmérő etap már felszáradó aszfalt körülményeket hozott, melyen Patrik a fantasztikus 3. rajtpozíciót szerezte meg.

A „versenypálya” a kiváló technikával és tudással rendelkező versenyzőket díjazta, a hibázó pilótákat pedig kíméletlenül büntette, így a megjelent 24 versenyzőből 15-en kerültek a „B” csoportba, azaz 110%-on kívülre.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A szombati első versenyen Patrik szoros csatákban és egy pozícióvesztést okozó rossz időpillanatban jött lekörözést követően a 7. helyen végzett a 24 indulóból.

A vasárnapi ’warmup’-ot követő szünetben a lazítások mellett, újra és újra kielemezte a versenypályát és készült, hogy „odacsapjon a lovak közé”. A felkészülés meghozta eredményét. Patrik pozícióváltásokkal, és szinte test-test elleni harcokkal tarkított versenyen folyamatosan motorozott az első 5 pozícióban és a kiváló 5. helyen végzett 24 rajthoz állt versenyző között.

Tomes Patrik: „Izgalmas versenyhétvége volt! Éreztem, hogy versenyen is egyre jobb és jobb köröket futok. Már magam előtt láttam, hogy felállhatok a dobogóra. A bajnokságot vezető Matyval együtt gyors köröket menni fantasztikusan jó volt. – Nagyon várom a sachsenringi versenyt!”

Babonics Márk: „Nagyon szurkoltam Patriknak, hogy jól sikerüljön a versenye. Örülök, hogy ilyen kiváló eredményt ért el. Gratulálok!”

Chrobák János: „Ezen a hétvégén itthonról tudtam csak szurkolni Patriknak, de alig vártam, hogy megtudjam a végeredményeket. Kiváló versenyt futott! Gratulálunk!”

Tütős Zoltán: „Patrik ismét meglepett minket. – Tudatos felkészülésével és versenyzésével elérte azt, hogy a német ADAC-os rendezők, a jelenlévő edzők és szülők mindannyian széles mosollyal és nagy elismeréssel gratuláltak neki. Mi pedig büszkén húztuk ki magunkat!”Tomes Patrik Geesthacht 1

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük