HírekKultúraMotoros film

A legveszélyesebb motorverseny szélesvásznon: Isle of Man TT 3D-ben

tt 3d closer to the edge movie 1

Lehetséges, hogy korai kijelenteni, hogy ez lesz 2011 legjobb filmje, az viszont biztosnak tűnik, hogy az egyik legérdekesebb mozgóképi alkotás lesz ez a 3D-s dokumentumfilm.

Úgy gondolok magamra, mint túramotorosra. Vonzanak a hosszú utak, a távoli tájak és sok mindent megadnék egy „igazi” motoros „kalandért”. Persze mindünknek más a motivációja, minden motorosnak mást jelent a két keréken közlekedés, még akkor is, ha a dolog fundamentuma ugyanaz. Hasonló és még számos egyéb okból nehéz jó motoros filmet készíteni, mégis azt hiszem: sokunk számára érdekes lehet a hamarosan bemutatásra kerülő TT3D: Closer to the edge (~Közelebb a szegélyhez).

Korunk legpatinásabb és a számos biztonsági intézkedés ellenére legveszélyesebb motorversenye a téma. Az utcai motorversenyzés ünnepe, az azon indulók teljesítménye még a sokszor technikailag magasabb szinten álló GP-menők zárt pályán történő körözését is elhomályosítja.

A “The Isle of Man Tourist Trophy” jelenét, a versenyzők elhivatottságát, győzni akarását bemutató dokumentumfilm április 22-én debütál a mozikban – legalábbis az Egyesült Államokban. Bár Magyarországnak van érdemes TT versenyzője Bitter Sándor személyében, attól tartok, kis hazánkban legfeljebb DVD formában találkozhatunk a filmmel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

Eredeti cikk:

tt3d quad

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük