fbpx
EseményekMotorverseny

A Dakar hajója új vizeken evez 2020-ban

dakar valtozasokl 02Bár kissé képzavaros a hajó, és a víz említése, de ha belegondolunk, akkor valóban új területre kerül a neves tereprally a jövő évtől. Az úttalan utak szerelmesei immár Szaúd-Arábiában kavarják majd a port.

 

Képzavar eddig is volt, mivel az eredetileg Párizs és Dakar között lebonyolított versenyek idővel átkerültek Dél-Amerikába. A Dakar névnek ekkor már nem sok köze volt a földrajzi elhelyezkedéshez, de a szervezők ennek megtartásával is tisztelegtek a daliás ősidők emlékének.

A most tervezett útvonalak közelebb vannak ugyan az eredeti helyszínekhez, bár sok közük így sincs hozzájuk, mivel keletebbre, az Arab félszigeten lesznek kijelölve. Új szelek fújnak a Dakar háza táján, mely változások nem csak a területi elhelyezkedést érintik majd.

David Castera, a verseny igazgatója az elmúlt időszakban Párizstól kezdve, Varsón keresztül egészen Buenos Airesig járta a világot, hogy a versenyzőkkel találkozva ismertesse a Dakart érintő változásokat, mely többek között érinti az itinereket, a versenyzők aktuális helyezéseinek nyilvántartását, illetve a szuper maratoni szakaszokat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Rengeteg dél-amerikai versenyző kényszerül az elmúlt egy évtized alatt saját kontinensükön zajlott rally után az Arab félszigetre utazni. Zökkenőmentes szállításuk nem egyszerű szervezési feladat lesz. David Castera nem feledkezik meg arról, hogy a versenyzők számára milyen megerőltető a felszereléseiket, járműveiket a helyszínre juttatni úgy, hogy utána még jó teljesítményt is produkáljanak, és még élvezzék is a Dakart. Mindent megtesz azért, hogy a transzport könnyebben menjen, többek között ezért is egy sor gyökeres változtatást vezetett be a következő versenytől kezdve.

Ahhoz, hogy az amatőr indulók a profikkal szemben egyenlő eséllyel szálljanak versenybe, egy külön a számukra átdolgozott road book-ot kapnak, melyekkel könnyebben megy majd a felkészülés az adott szakaszokra. Színkódokkal emelik ki a szervezők a veszélyes területeket, így egyszerűbb lesz felismerni azokat.

Az esetleges támadások ellen a maratoni szakaszok lezárt területeken folynak majd, és a versenyzők számára biztonságos, elkerített táborokat alakítanak ki.

A motorosok és a quadosok is belekóstolhatnak majd a szuper maratoni szakaszokba, melyek során csupán 10 percük lesz bármilyen karbantartásra, kerékcserére. Amennyiben ezt az időkeretet túllépi valaki, akkor jön a bünti. Persze, csak pontozás formájában.

Újdonság a Dakar Experience helyezés felállítása, mely egy, még a 2019-es év során lebonyolított próbaverseny alapján készül. Ennek során felmérik a versenyzők teljesítményét, ami majd beleszámít a végső helyezésbe is.

A távolról érkező versenyzőkre külön hangsúlyt fektetnek, így például nem emeltek a szállítási költségeken, és a felszerelések, járművek biztonságára is kiemelten ügyelnek a hosszú tengeri út alatt.

Annak érdekében, hogy a távoli országok versenyzőit mindig figyelemmel kísérhessék honfitársaik, a Dakart a Fox Sport televíziós csatorna fogja közvetíteni, ahol naprakész információkkal látják el az érdeklődőket.

További változások között szerepel még az, hogy az autóknak és a kamionoknak is 15 perc megengedett szünetük lesz minden speciális szakasz során, így kiegyenlítődik a motorosok, quadosok számára korábban megadott szünet, mivel nekik sűrűbben kell tankolniuk.

Rugalmasabb szabályokra számíthatnak még az egyedileg épített járművel versenyzők is, így a korábbiaknál több átalakítást engednek meg a szervezők és a könnyű homokfutók is egy kategóriába kerülnek a nagyobb súlyú, csak hátsó kerék hajtású társaikkal.

A végére maradt egy, a szervezők által nyújtott, igazán nagyvonalú gesztus, miszerint a 2020-as Dakar összes résztvevője ingyen tankolhatja járművét.

A sok változatás, az új szabályok, és az új terep tuti izgalmassá teszi majd a soron következő Dakar Rallyt, így a versenyzők és a rajongok sem fognak unatkozni.

dakar valtozasokl 01

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x