CsajokKiemeltKultúraMotoros film

A 21+1 legnépszerűbb YouTube csatorna motoros csajoktól – a lista folyamatosan bővül

20 legnépszerűbb női motoros youtube csatornaAki rendszeresen nézi motorosként a YouTube-ot, egyre gyakrabban botlik bele motoros csajok csatornáiba. Én is követek jónéhányat, és vannak olyanok is, amelyeket már nem követek, mert nem a motorozásról, hanem a magamutogatásról szólt.

Sajnos a motorozást és a nőket a legtöbben még mindig csak úgy tudják összefüggésbe hozni egymással, hogy egy csinos lány pucsít tangában egy jó motoron – lehetőleg a hátsó ülésen vagy úgy, hogy közben a motor áll. És nagyjából ennyi elég is lenne egy népszerű YouTube csatornához.

A YouTubot böngészve azonban találhatunk néhány említésre méltó motoros hölgyet, akik valódi értéket teremtenek, és bebizonyítják, hogy pucsításnélkül is lehet érdekes, motoros tartalmat gyártani. Most megpróbálom összegyűjteni azokat a csatornákat, amikkel eddig találkoztam, aztán döntse el ki-ki magának, hogy melyikük érdemli meg, hogy állandó követői legyünk.

Az csatornákat követőbázis alapján rendeztem sorrenbe, és a leírásukhoz – ahol találtam – a csatorna tulajdonosának bemutatkozását másoltam be.

1. Itchy Boots: 1,59 millió feliratkozó

“140.000 kilométert tekertem egyedül a világ körül, és még mindig számolom! A nevem Noraly, holland vagyok és szenvedélyesen szeretem a motorkerékpárokat, az utazást és a kalandozást. 2018-ban felmondtam a munkahelyemen, eladtam a holmimat, és azóta teljes munkaidőben motorral utazom a világban. Több mint 40 országgal később Észak-Afrikában vagyok, és most dél felé tartok. Hűséges társam az Alaszka nevet kapta, mert egészen Alaszka északi csücskéig motoroztam vele, mielőtt Afrikába jöttem. Ő egy Honda CRF300L Rally, rengeteg módosítással!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kalandjaimat minden hétfőn, szerdán és pénteken megosztom itt a YouTube-on! Üdvözöllek a csatornán, és remélem, élvezni fogod az utazást!

LET’S GO!”

2. RiderGirl Vishakha: 1,05 M feliratkozó

“India első női Motovloggere🇮🇳
5 INDIA REKORDOK KÖNYVE birtokosa
Hihetetlen szóló kalandos utazási vlogjaimról ismert a YouTube csatornámon, “RiderGirl Vishakha”. A MotoVlogging világának hagyományos sztereotípiáinak megdöntése.
Egy szóló női motoros, aki az indiai szubkontinens hosszát és szélességét térképezi fel.
“EZ ITT TUMCHI VISHAKHA A AAMCHI MUMBAI🇮🇳”

3. Lali: 845 000 feliratkozó

“Én egy motorkerékpár-szerető tudós vagyok. 🤓🏍️ Itt a közösségért, a barátokért és a jó időért!
Motovlogger vagyok (egy 2019-es MT07-es Spicy Boi nevű motorral), és olyan tippeket osztok meg, amelyek segítenek más motorosoknak és új motorosoknak. Szeretnélek oktatni és segíteni felfedezni, hogy a motorozás szórakoztató, és a motorozás olyan sporttá válhat, amit egy életen át élvezhetsz.
A motorozás a hobbim az iskolán kívül. PhD hallgató vagyok adattudomány/bioinformatika szakon és egy kocka. Nagyon szeretem a madarakat, és van egy házi kedvencem, a Dutchess nevű kakadu, aki megjelenik a videóimban. Romániában születtem és éltem (salut!), most pedig az Egyesült Államokban élek. Küldetésem az, hogy kiváló legyek önmagam és mások számára, hogy soha ne hagyjam abba a tanulást, és hogy megosszam a szenvedélyeimet, és másokat is inspiráljak arra, hogy megosszák a sajátjaikat.”

4. Rosie Gabrielle: 619 000 feliratkozó

“Egyedülálló női motoros kalandutazó, fotós és videókészítő vagyok. Remélem, hogy inspirálhatom az embereket, és segíthetek nekik felfedezni a világot a szememmel.”

5. Sarah Lezito: 433 000 feliratkozó

A franciaországi Reims mellett egy farmon nőtt fel, így Sarah mindig is hozzáférhetett a motorkerékpárokhoz és quadokhoz. Amikor 13 éves lett, egy YouTube-videót látva az interneten elkezdett egy kicsit koncentráltabban edzeni, először quadon, majd később átült egy teljes méretű országúti kerékpárra. Egyike azon kevés női sportolóknak, akik a férfiak által dominált sportágban a nagy címekért versenyeznek.

Amikor nem versenyez, akkor azzal van elfoglalva, hogy kaszkadőrmunkát végez olyan hollywoodi filmekben, mint a Bosszúállók, az Inferno és A lány a pókhálóban.

6. Sara Aydin: 405 000 feliratkozó

Supermotos csaj, aki YouTube-csatornáján mutatja be a trükkjeit és vlogjait. Arról is ismert, hogy magas sarkú cipőben motorozik.
16 évesen kezdett el motorozni, amikor megkapta az első 125-ösét. Ő az egyetlen motoros a családjában, így minden motorját saját pénzéből kellett megvennie.

7. Meg’s Motorcycle Journey: 306 000 feliratkozó

Meg 2020 októberében indította a csatornáját, hogy dokumentálja hogyan kezd el motorozni. Egyébként ügyvédés anyuka, nem mellesleg ex tornász, vagy pompomlány. A motorozások közben akrobatikus gyakorlatokkal szórakoztatja a nagyérdeműt lehetőleg lenge ruhában, ami megmagyarázza, hogy hogy sikerült két év alatt ekkora követőbázisra szert tennie.

8. onherbike: 303 000 feliratkozó

“Kinga Tanajewska kalandvágyó motoros naplója.
2017 áprilisában indultam el Ausztráliából, hogy egyedül körbeutazzam a világot egy BMW F800GS motorral. Azért neveztem el “Are We There Yet”, mert nem tudom a végcélomat és az utazás időtartamát.
Eddig bejártam Ausztráliát, Ázsiát, Európát, Afrikát és most Észak-Amerikában vagyok. Üdvözöllek a csatornámon :)”

9. Sakira Sahrin Dipa: 232 000 feliratkozó

“Hé mindenki ez Sakira Sahrin Dipa .
Én egy őrült szerelmese a kerékpározás és az utazás .
Szóval ez az én YouTube csatornám a kerékpározási tapasztalataim és néhány más tevékenységem bemutatására.
Remélem tetszeni fognak a videóim és támogatni fogtok .
Szóval élvezze a videóimat és adjon egy kis inspirációt.
És ha úgy gondolod, hogy tudsz adni nekem néhány javaslatot, hogy én is, hogy a videóim jobbá tegyék, akkor nyugodtan kopogtass rám a facebook oldalamon .
Megtalálod a linket e leírás mögött.
A motorom Honda Repsol 150cc . R15v3 és Suzuki GSXR
Szóval srácok köszönöm előre és vegyétek szeretettel ezt a deshi motoros.
Szeretettel a szívem legmélyéről.”

10. lil_hanne: 215 000 feliratkozó

“hello 🙂
ez a fiók főleg az életemről szól általában, de mivel a motorjaim (ninja zx6r & zx10r) nagy részét képezik, sok motoros videót fogtok látni.
az anyanyelvem nem az angol, így elnézést kérek, ha nem értitek a videókat, ahol beszélek. csak hitelesebb, ha németül beszélek. :)”

11. Pauliane F: 198 000 feliratkozó

“Imádom feltörni a kódokat! Testépítés, motorozás, extrém sportok, sportéletmód és egészségügyi tippek! Nem fogsz unatkozni!
Háromszoros svájci bajnok Bodybuiliding (bikini), motoros, zenész és művész a szívemben, ígérem, nem fogsz velem unatkozni!
Ne habozz feliratkozni és megosztani! Ez mindig szórakoztató!”

12. BlondieMotoVlogs: 178 000 feliratkozó

Blondie nem írt magáról semmit, és a csatornája is határesret. Nála a motorozásba belefér néha egy kis pucsítás is.

13. Her Two Wheels: 167 000 feliratkozó

“Jess vagyok. Mit várhatsz a csatornámtól; Könnyed életmód vlogok. Motoros kempingezés és az apró pillanatok élvezete. Egyéni motoros utazások és események dokumentálása, őszinte vélemények és elfogulatlan kritikák mellett. És ami a legfontosabb, minden, ami TWO Wheels.”

14. Doodle On A Motorcycle: 139 000 feliratkozó

“Csatlakozz, amikor bakancslistás kalandokra indulunk, és az iparág legizgalmasabb, legképzettebb lovasaival edzünk. Azért vagyok itt, hogy megmutassam neked, hogy a megfelelő gondolkodásmóddal bármit megtehetsz.”

15. Chameli Nadella: 135 000 feliratkozó

Indiai motoros lány, aki szintén szólóban motorozik, a csatornáján ezeket a túrákat dokumentálja.

16. Got2Go: 122 000 feliratkozó

“GOT2GO by LEA RIECK: EGY NŐ, EGY MOTORKERÉKPÁR, EGY VILÁG
Lea Rieck vagyok, és meghívlak, hogy csatlakozz a motoros utazásomhoz!
A világ felfedezése – nem turisztikai célpontok és olyan helyekre megyek, ahová a legtöbb ember nem.
2016-2017 között szólóban megkerültem a világot, és most meglátogatom azokat a helyeket, amelyeket korábban kihagytam.”

17. A Girl and Her Bike: 120 000 feliratkozó

“Üdvözöljük egy olyan csatornán, ahol a rossz a jó és a jó a rossz… vagy mégis? Elmebajos? Ha szereted, ha az elmédet elborzasztják, akkor rossz helyen vagy a megfelelő időben…”

18. tomboy_a_bit: 46 400 feliratkozó

“Hello motorosok és nem!

Hajlandó vagyok megosztani, hogy milyen lenyűgöző az élet, ha az ember motorozik.
Motorozások, túrák, bemutatók, építők, közösség és egy szenvedély. Olyan mélyre ásni, amennyire csak tudok a motoros kultúrában.

Köszönöm a támogatást és az időt♥︎”

19. The Girl On A Bike: 40 300 feliratkozó

Vanessa Ruck Az Egyesült Királyságban élő motoros, versenyző és kalandor vagyok, aki egy életet megváltoztató kerékpáros balesettől a motorok felfedezéséig vezető utamat kezdtem el megosztani. Ennek következtében krónikus fájdalommal élek, utazom és motorozom, több mint 28 országban motoroztam, részt vettem a legkeményebb motoros versenyeken, és megosztom az élet teljes valóságát.
Használjuk fel az élet csatáit az erőnlétre! 🙏”

20. Meghan Stark: 2110 feliratkozó

“Meghan Stark vagyok, webfejlesztő, motorkerékpár-rajongó és a Great Lake Supply Co. alapítója, aki a wisconsini Milwaukee-ban lakik és motorozik. 2016 óta motorozom az utcán (a földön már jóval korábban), és jelenleg egy 2017-es Ducati Scrambler Cafe Racer tulajdonosa vagyok. Ez a csatorna motovlogokat, gondolatébresztő és videó esszéket, termékértékeléseket és egyebeket tartalmaz.”

21. Csajok a motoron: 1672 feliratkozó

A Csajok a motoron csatornán elsősorban a közösségünk életét próbálom dokumentálni, emellett motor- és felszereléstesztek, és rövidebb motoros túrák láthatók.

22. Dragoness Moto: 1580 feliratkozó

“Helló. Helló. Üdvözöllek!
Egy walesi (brit) nő vagyok, aki az Egyesült Államokban él, és meg akarja osztani a motorozás és minden motorkerékpárral kapcsolatos dolog iránti olthatatlan szenvedélyemet.
A csatornámat azoknak szánom, akik kíváncsiak a motorozásra, akik jelenleg is motoroznak, vagy bárkinek, aki szeretne hallani egy akcentust és látni néhány gyönyörű tájat a világ ezen részén.
A célom, hogy megosszam a szenvedélyemet mindannyiótokkal világszerte, és inspirációs forrás legyek a saját motoros utatokhoz, a lehető legtöbb hasznos tudást nyújtsam, és mindenkinek motoros barátja legyek 😄.
Minden héten töltök fel videókat. Maradj naprakész és iratkozz fel! 🛑”

23. Amanda Jo: 736 feliratkozó

“Szia! Amanda Jo vagyok! Ez a csatorna egy olyan hely, ahol követheted az utamat, mint a motorozás és a motoros ügyességi versenyzés újonca. Megnézheted az utazásaimat és tapasztalataimat az LA Riderrel, hogy ossza meg az eseményeket, motoros találkozókat, és a motorozásokat szép helyeken Louisiana körül kiterjesztve az ország különböző részein. Szeretnék megosztani tippeket és trükköket is, amelyeket az út során nagyon tehetséges motorosoktól és civil motorosoktól tanultam. Izgatottan várom, hogy hová vezet ez az út, mivel imádok a kétkerekű család tagja lenni!”

+1. Pink motorkerékpár szerviz: 652 feliratkozó

Motoros Cica élményeim és szervizem pár jelenetben

 

[wpdiscuz-feedback id=”2hnrecgizi” question=”Te melyik női motoros YouTube csatornát nézed rendszeresen? Esetleg ismersz olyat, amelyik nem szerepel a listában? ” opened=”0″]Te melyik női motoros YouTube csatornát nézed rendszeresen? Esetleg ismersz olyat, amelyik nem szerepel a listában? [/wpdiscuz-feedback]

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük