HírekMotorokMotorozás

Triumph márkakereskedés nyílt Győrben

A Csajokamotoron is meghívást kapott a Triumph új márkakereskedésének győri megnyitójára. Balázs Eszterrel a kereskedés marketinges kolléganőjével a nyitóünnepségen többek között arról is beszélgettünk, hogy számítanak női motoros közösségünkre is, szívesen látnak minket a jövőben külön-külön, vagy akár egy közös tesztmotorozásra is.

A Triumph márka a motorkerékpár modellek széles skálájáról közismert, amelyek ebben az új győri üzletben is megtekinthetőek. Személyes kedvencem a különcködő Triumph Rocket 3 R volt, a maga robusztus formájával és közel 2500 ccm-es blokkjával. Az udvaron pedig a tíz darabos tesztelésre váró motorflotta bármelyikére fel is lehetett ülni.

Eszter elmondta, hogy az érdeklődés nagy a Triumph márka iránt és a szombati egész napos tesztmotorozásra a legtöbb időpont már az előregisztráció során betelt.

A megnyitót a rádiós és nem utolsó sorban a Triumph motorkerékpár hivatalos arca Rákóczi Feri vezette. Pár videóban összefoglalták a márka történetét és a gyár működésébe is beleláthattunk, majd a két tulajdonos Faltusz Péter és Dusza András elmondták, hogy miért láttak fantáziát a győri üzlet megnyitásában. Meséltek szakmai múltjukról és a kereskedés csapatának összetételéről, mind a szervizről és a marketingesek tevékenységéről. A szalont rekordidő, mindössze 3 hónap alatt alakították ki.

Triumph Győr megnyitó

Hazánkban az elmúlt években nem volt jelen a márka, így kiemelt jelentőséggel bír, hogy most már itt Győrben, a Fehérvári út 22. alatt is elérhetővé váltak a Triumph motorok és a hivatalos márkaszerviz is.

Az ünnepség keretein belül átadták az első vásárlónak a választott motorját, ami egy Triumph Bonneville T120 volt. A tulajdonos elmondta, hogy a Bonneville sorrendben élete 28. motorja.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Triumph szlogenje FOR THE RIDE az utakra!

Remélem hamarosan a csajokkal mi is kipróbálhatjuk a Triumph életérzést!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Ste.funny

Az indulás óta követem a CSAM közösséget, az A kategóriás jogosítványom is egyidős az oldallal. 😇Néhány élménybeszámoló megírásával cseppentem bele a cikk írásba, amit egyre jobban élvezek! Két sporttúra motor után ültem át 2016-ban a mai Harley-mra, ami egy Road King Classic! 4 kerék a testet mozgatja... 2 kerék a lelket! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük