Szelíd vadulás a terepen is: Suzuki V-Strom 800
Minden motoros fejében legalább egyszer (de inkább többször) felmerül a gondolat, hogy szívesen kipróbálná magát a terepen is. Szerencsére ma már rengeteg lehetőség van akár itthon is, hogy ellenőrzött körülmények között, oktatók segítségével megismerkedjünk a földúton motorozás szépségeivel. Azonban, ha valaki hozzám hasonlóan mindig a saját feje után megy és külső segítség nélkül szeretne belekóstolni, akkor a Suzuki 800-as V-Stromja egy tökéletes ismerkedős motor lehet.
Eleinte kicsit aggódtam, hogy komolyabb terep tapasztalat nélkül vágok bele ebbe az egy hétbe, de azt kell mondjam, hogy fölösleges volt. Akinek már van némi rutinja más motorokkal és ne adj isten gyerekkorában egyszer-kétszer betévedt a nyakig érő homokba biciklivel, a kettőből egész tisztességes kezdést lehet összehozni.
A négyütemű, kéthengeres Suzuki DL 800 V-Strom ismét egy olyan modellnek bizonyult, amit inkább a magasabb termetű sofőröknek szántak, hiszen az ülésmagasság 825 mm, amihez 220 mm szabad magasság társul. Ez természetesen a súlypontra is hatással van, ami a V-Strom 800 esetében 230 kg menetkész tömegnél nem elhanyagolható szempont.
Kényelem minden szinten
Viszont pont az ülésmagasságnak is köszönhető, hogy nagyon kényelmes az üléspozíció, sőt amikor csak tehettem fel is álltam a motoron, hiszen pont a terepre kialakított tervezésnek köszönhetően álló helyzetben is nagyon kellemes vele gurulni.
A kényelem természetesen ezzel nem ér véget, hiszen a V-Stromot kétirányú gyorsváltóval látták el, ami segít abban, hogy ne kelljen folyton kuplungolni, mivel a kéthenger rövidebb fokozatokat eredményez, mint amiről egy sornégy esetében beszélhetnénk.
Szintén a sofőr kényelmét, illetve a vezetési élményt szolgálja a választható teljesítmény leadási mód (SDMS), amely lehetővé teszi, hogy három különböző beállítás közül az éppen legmegfelelőbbet állítsuk be. Amellett, hogy mindhárom mód maximális motorteljesítményt nyújt, a gázreakció és a nyomaték jellemzőinek finomabb hangolása magabiztos, élvezettel teli motorozást kínál.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A 20 literes üzemanyag tank kicsinek tűnhet, de a fogyasztás sportosabb használat során sem ment 4,5 liter fölé 100 km-en, így nem kellett gyakrabban megállnom a szokásosnál. A fordított első teleszkóp kisebb rugózatlan tömeget eredményez, a dupla tárcsafékkel pedig csínján érdemes eleinte ismerkedni, mert elég erőteljes fékhatással találkozhatunk. Hátul szimpla tárcsa segíti a megfelelő fékezést, ami még vészfékezés esetén sem ijesztő, már csak azért sem, mert az ABS is része az alapfelszereltségnek.
A motor szíve egy 778 köbcentis, kéthengeres motorblokk, ami 83 lóerő teljesítményre képes. A hajtómű 270 fokkal emelt főtengellyel és olyan gyújtástérképpel rendelkezik, ami 78 Nm nyomatékot biztosít.
A felfelé ívelő, kettő az egyben kialakítású kipufogórendszernek nagyon kellemes hangja van. Nem ordít, de észrevehető és a motoron ülve, vagy épp mögötte haladva sem zavaró. Természetesen nem csak a kellemes hangot tartották szem előtt a tervezéskor, hiszen a kettős katalizátor által a motorblokk megfelel az Euro-5 károsanyag-kibocsátási előírásinak.
Modern kijelző
Modern motorhoz méltóan egy 5 hüvelykes, színes TFT LCD multifunkciós műszerfal áll rendelkezésünkre, ahol tetszés szerint állíthatjuk a nézeteket attól függően, hogy milyen információt szeretnénk látni. Az 5 V-os USB csatlakozó tökéletesen alkalmas telefon, vagy akár átbeszélő töltésére, ami egy telefontartó segítségével menet közben sem akadályozza a sofőrt.
Ami a kinézetet illeti, látványos változás nem történt a korábbi modellekhez képest, a megszokott „kacsacsőr”-szerű fejidom is maradt például. A plexi megfelelő magasságban van, nem zavarja a „kilátást” és kényelmesen elvezeti a menetszelet, így nagyobb tempónál sem kell megerőltetni magunkat.
A háromféle szín variáció közül talán pont ez a sárga-kék verzió a legfeltűnőbb, de bevallom őszintén, hogy a második nap után már nem szúrta annyira a szememet a rikító sárga szín.
Összességében nagyon elégedett voltam a motorral, a súlyától eltekintve azt mondhatom, hogy simán el tudnám képzelni „játszós” motornak. Mindenkinek, aki kacérkodik a terep motorozás gondolatával, csak ajánlani tudom, hogy – amellett, hogy mindenképpen próbáljon ki többféle motort is – ne hagyja ki a V-Stromot a tesztelendő vasak sorából, mert könnyen el tudom képzelni, hogy másnál is ez lehet a befutó, ha egy kis aszfaltmentes vadulásról van szó.
Suzuki DL 800 V-Strom 2024 műszaki adatok
- Motor típusa: Négyütemű, kéthengeres, folyadékhűtéses, DOHC
- Üzemanyagfogyasztás*: 4,4 l / 100 km
- CO 2 kibocsátás*: 104 g/km
- Furat x Löket: 84 mm x 70 mm
- Sebességváltó: 6-sebességes mechanikus
- Teljesítmény: 83 LE (61 kW) / 8 500 ford./perc
- Nyomaték: 78 Nm / 6 800 ford./perc
- Hosszúság: 2 345 mm
- Szélesség: 975 mm
- Magasság: 1310 mm
- Tengelytáv: 1570 mm
- Szabad magasság: 220 mm
- Első futómű: Fordított teleszkópos, tekercsrugó, olajcsillapítás
- Hátsó futómű: Központi rugóstag, tekercsrugó, olajcsillapítás, állítható rugóelőfeszítés
- Első fék: Dupla tárcsa
- Hátsó fék: Tárcsa
- Első gumiabroncs: 90/90-21M/C 54H tömlős
- Hátsó gumiabroncs: 150/70R17M/C 69H tömlős
* : A számítás a Worldwide Motorcycle Test Cycle (WMTC) szerinti kipufogógáz-kibocsátás mérési feltételrendszeren alapul. A tényleges üzemanyag-fogyasztás és a hatótávolság bizonyos tényezők függvényében eltérhet a fenti értéktől.