EseményekMotoros találkozó

Moto Guzzi Baráti Találkozó

guzzitali09 04Egy remek hétvégén vagyunk túl. Az időjárás is a kegyeibe fogadott és a vihar minket elkerült. Összesen tizenkilenc Moto Guzzi gyűlt össze az elmúlt hétvégén Röszkén a Dobó-tanyán.

Örömmel nyugtáztam, hogy nemzetközivé alakult az első alkalommal megszervezett Moto Guzzi baráti találkozónk. A magyar motorosok mellett négy szlovák és egy szerb motor (egy szépen felújított Moto Guzzi Falcone 500-as) is képviseltette magát. Rajtuk kívül még két szerb motoros is jelen volt, akik most sajnos nem tudtak motorral jönni.

A motorokat illetően volt két Bellagio, mindkettő hölgy sofőrrel, volt Sport 1200, Breva, Norge, Califonia és persze Nevada is. Természetesen mind Moto Guzzi, ha valaki nem ismerné ezeket a modelleket. A hétvége baráti hangulatban, mindenféle hagos zenét és gumiégetést mellőzve telt, a márkatársak örömére.

Szeretnénk hagyományt teremteni, és jövőre szintén megrendezzük ezt a hétvégét, ha minden igaz Sopron környékén. Ha már a Moto Guzzi Magyarország Egyesület hivatalosan is megszűnt, így saját márka klubunk nincs, legalább évente egy alkalommal toborozzuk össze a guzzisokat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük