KiemeltMotorozás

Minden forintot megér: Safety Hungary Kezdő (0) – beszámoló Bernadettől

Mikor posztoltam, hogy beiratkoztam jogsira a Safety Hungary-hez, többen kértek, hogy írjak majd beszámolót. Most ez következik.

Korábban jártam már a Safety Hungary-nél utasként Alapozó (1) tandem tanfolyamon, így a hely és az arcok nem voltak teljesen ismeretlenek. Akkor el is döntöttem, hogy ha jogsizok, azt csak náluk fogom csinálni. És eljött ennek is az ideje.

Szóval a 2 napos kezdő tanfolyamról

Az első nap nagyobb része talán inkább elmélet volt, beszélgetés, végigmutogatták a motoron a kezelőszerveket, illetve a rutinhoz tartozó műszaki dolgokból is párat. Pl. hogyan ellenőrzöm a féklámpákat stb…

Minden forintot megér: Safety Hungary Kezdő (0) - beszámoló egy résztvevőtől

Aztán végre kimentünk a pályára. Picit tologattuk a motort, utána a szabályos felszállás-elindulás-leszálláson volt a fókusz, illetve egyszerű kanyarodást tanultunk. Nagyon biztonság-központú az oktatás, maximálisan odafigyeltek ránk, ha kellett, ott álltak mellettünk és nagyon pontos instrukciókat adtak mindenre.

Megtanultuk középsztenderre tenni a motort, illetve több technikát mutattak arra, hogy borulás után hogyan lehet felállítani. Már az első napon is jó élményekkel mentem haza. (Meg hatalmas véraláfutással a lábszáramon, mert mindig belerúgtam a bukókeretbe – itt ajánlanám is a csizmát a részvételhez, azóta már én is beszereztem.)

Második nap sokkal kevesebb elmélet volt, jóval többet ültünk motoron. Megtanultunk szlalomozni, eltolt szlalomozni, “körözni” 10 m-es körön, csináltunk lassú haladást, majd nap végére fel is kellett váltanunk egészen 2-esbe. (Nekem az üres megtalálása volt az egyik kihívásom, de erre is mutattak okosságot, hogy hogy lesz meg gyorsan.)

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ahogy néztem, mik lesznek rutin vizsgán, azokat a feladatokat gyakorlatilag el is kezdtük. Összességében 100%-ig elégedett vagyok, nagyon pozitív tapasztalatokkal és sikerélményekkel jöttem haza. Holnapután lesz a KRESZ-vizsgám, aztán jöhetnek a rutin órák. Már tűkön ülök, alig várom.

Minden forintot megér: Safety Hungary Kezdő (0) - beszámoló egy résztvevőtől

Aki csak szeretné kipróbálni magát, hogy egyáltalán neki való-e a motorozás, vagy aki tényleg biztonságos vezetés fókuszú oktatást szeretne kapni, annak nagyon ajánlom őket.

Most pedig már kedvezmény is van a tréningjeikre. <= Katt a linkre!

Menjetek! minden forintot megér!

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük