MotorokKiemeltMotorozás

Meddig lehet motorozni várandósan?

A nőgyógyászok azt javasolják, hogy a terhesség elején a kismamák kerüljék az erős rázkódást, a sportot, de a legtöbb kismama ilyenkor még nem is tudja, hogy már új élet fejlődik a szíve alatt.

A várandósság első három hónapja a legkockázatosabb. Ilyenkor ágyazódik be az embrió, és ebben az időszakban még igen gyakori a spontán vetélések száma. Ezért is van az, hogy a legtöbb kismama ilyenkor még nem nagyon híreszteli a jó hírt, még akkor sem, ha már tud róla.

Más orvosok azonban azt mondják, hogy ilyenkor még olyan apró a leendő kisbaba, hogy a petezsák, a méh, illetve a belső szervek és a hasfal minden extrém behatástól megóvja. Egy kis sporttól vagy rázkódástól nem lehet semmi baja. Persze a terhességi tünetek, a szédülés, hányinger és a napközben előtörő extrém fáradtság miatt ilyenkor a legtöbb motoros csaj nem is tud gondolni a motorozásra.

Persze azzal is mindenki egyetért, hogy minden terhesség más és más. Van, akinél nem jelentkeznek a szokásos tünetek, sem a „reggeli” hányinger, sem a fáradtság… mégis talán már ott van a „már nem csak magamért vagyok felelős” tudata, ami miatt még egy motoros kismama is sokkal jobban odafigyel magára.

Hogy a végére járjunk a kérdésnek, megkérdeztünk néhány motoros kismamát, akiknek van már saját tapasztalata:

Ancsy: „Mivel még az itthoni motoros szezonkezdet előtt megtudtam, hogy ismét várandós vagyok, így én nem is motoroztam egyáltalán már terhesen. Első gyermekemnél, Milánnál pedig pont a szezon vége felé lettem terhes, tehát ott sem motoroztam. Azt azért veszélyes játéknak tartom, hogy valaki terhesen motorra üljön, mert mindig akkor történik a baj.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szerintem kibírható az a kilenc-tíz hónap, amíg nem tud motorozni. Nem veszélyes a babára, amíg a pocak nem nagy és a tank nem nyomja, de ki merné kockáztatni a gyermeke épségét egy esetleges eséssel? Nem éri meg a kockázat, bírjuk ki motor nélkül, amíg megszületik a kicsi!”

Anett: „Pont a szezon végén derült ki a dolog (szeptember végén). Én motoroztam volna amíg elértem a kormányt, de  párom elvette a kulcsom. Cserébe én lenyúltam a robogóját, és még aznap elütött egy taxis. Akkor úgy döntöttem igaza van a páromnak, és elraktam a sisakomat jó mélyre a szekrény aljába. Szerintem az első 2-3 hónapban, ha minden rendben van a magzat körül, akkor nem gond. Bár a biciklizést is tiltják a rázkódás miatt…”

Bea: „Éppen a kartörésemmel küszködtem úgyhogy ez a kérdés nem volt kérdés számomra… Szerintem az a baba, aki kellőképpen beágyazódott, arra nem veszélyes!! De manapság már nem olyan könnyű a teherbeesés főleg annak, aki nagyvárosban lakik pl. a szmog miatt. Úgyhogy 3 hónapig szerintem nem tanácsos motorozni, de utána miért ne?? Bár már nagyon más döntés mert már ez nem csak az én életem.”

Klaudia: „Nekem sajnos mar előtte el kellett adni a motort, mert autó jobban kellett. Tervben volt az új, amikor kiderült a terhesség. Én maximalista vagyok terhesen is (éppen most is várandós vagyok, most várom a másodikat). Étkezésben, életvitelben, mindenben igyekszem a  maximumot megtenni, hogy egészséges, erős babát szüljek.

Valószínű, ha éppen lenne motorom sem ülnék rá, főleg azért, mert nem szeretnék kockáztatni egy esetleges balesetet akár más hibájából sem. Most a 6. hónapban vagyok, és a rossz utakon a rázkódás sem esik már jól a pocimnak nem hiszem, hogy a motor más lenne ebben az állapotban. Persze kocsiban is érhet baleset, de ott van egy burok körülöttem. Pocakosan még nagyobb veszélye lenne egy esésnek is.”

Kata-GSXR „Kb. 7 hónapos terhes voltam, amikor még a hátsó ülésre felkönyörögtem magam a párom mögé. Vezetni sajna már nem tudtam a pocimtól. A babára szerintem nem veszélyes, mivel a mamának oltári élményt okoz, így a babának is!”

Motoros Kismamák Fóruma

Zsuzsanna: „Mihelyst pozitív lett a teszt, letettem a mocit, illetve még felhoztam tojásokon lépkedve a Balcsiról. Hülyeség, mert előző nap még gond nélkül motoroztam, de ahogy megtudtam, hogy pocaklakóra is vigyázni kell, bizony fejben már nem tudtam toppon lenni. Könnyes szemmel néztem, hogy egy hét múlva a haverok hogy gurulnak túrázni, de aztán gyorsan beletörődtem, s csak a baba érdekelt. A motorozás nem veszélyes szerintem a babára, de egy kis zakó is gond lehet. Én nem mertem bevállalni.”

Clau: „Szeptember végén már volt kétvonalas tesztem, de csak október elején mentünk el először dokihoz, így is-úgyis lerakom a motort november körül, most is addig ültem fel rá, bár már 5 hetes terhesen nem fértem bele a motoros cuccaimba, de ez második babánál azt mondják normális… Egy általános iskolai osztálytársam azt mesélte, ő azért lett kancsal, mert amikor a mamája várandós volt vele, a buszon hasba lökte valaki véletlenül.

Nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem, szerintem az első 12-20 hétben, mikor még nem is nagyon látszik – már a szerencsésebb testalkatúakon – addig a mamák is úgy élnek, mint annak előtte… persze a motorozás mindig veszélyes. Ezt érzi minden anyuka, várandós nő, meddig mehet el a sportban, vagy bármi más téren (pl. hangos zene bulizás alatt, túra az erdőben stb.). Na jó, bevallom, 33 hetesen még mentem egy kört, de csak 2 utcát oda meg vissza. Jó volt, de pont elég is volt, akkor már csak a babára tudtam figyelni, és úgy nem lehet vezetni.”

Kata: „Novemberben letettem a motort a vacak idő miatt, decemberben lettem babás, tavasszal már nem vettem elő.  Hogy veszélyes-e a babára, terhesség függő. Én alapból veszélyeztetett voltam, és így nem sok minden volt engedélyezve, nemhogy a motorozás…”

Ildi: „Nincs két egyforma ember és terhesség se. Az elsőnél még nagyon vigyáztam magamra, néha talán túlságosan is, de a környezetem is állandóan ezt sulykolta belém. Nem biztos, hogy jó volt, mert totális életmódváltás volt és nem volt egyszerű elfogadni néha a helyzetet. De az egy kis segítség volt, hogy december végén lettem babás, tavaszig volt időm megszokni.

A férjem egyszer vitt kismamaként, talán az 5.-6. hónap táján, de mondta, hogy soha többet, annyira féltett. A saját motorom akkor lett eladva, amikor szóba jött a második gyerkőc és a motor 3 év alatt alig ment. A második gyerekkel már mertem motorra ülni várandósan is, igaz, hogy ott már sokkal bátrabb is voltam mindenben, nem volt olyan ismeretlen a helyzet. Még a 6. hónapban gurultam egyet és marha jó volt.”

Ha van tapasztalatod vagy véleményed, írd le a hozzászóláshoz!

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

Wéber Anikó NaNa

NaNa

A Csajokamotoron.hu oldal és a közösség alapítója. 1995 óta motoros és motoros újságíró.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük