EseményekMotorokMotorozásMotorverseny

MAMS Gyorsasági Motoros Utánpótlás Bajnokság

mams-utanpotlas-bajnoksagNégy nemzet versenyzői – magyar, szlovák, cseh és orosz – indultak a magyar Nyílt Nemzetközi Gyorsasági motoros Utánpótlás és Kispályás Bajnokság negyedik fordulójában.

Immár negyedik alkalommal vívtak újra látványos, izgalmas, közönségszórakoztató csatákat a legjobb fiatal motorosok augusztus 2-3-án, Kecskeméten, a magyar Nyílt Nemzetközi Gyorsasági motoros Utánpótlás és Kispályás Bajnokság legutóbbi fordulójában.

A magyarok ragyogóan szerepeltek, hiszen három kategóriában is megszerezték a győzelmet.

A legkisebbek (PW 50) versenyeit a magyar Farkas Kevin nyerte Számadó Máté előtt – nagyokat megszégyenítő csatákat vívtak egymással mindkét futamon –, míg a harmadik helyen mindkétszer az összetettben élen álló szlovák Jakub Mazsár végzett.

A harmadik magyar versenyző, Kakuszi Ádám mindkétszer az 5. helyen végzett.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Mini GP 4T junior class kategóriában folytatódott Győr Bálint és Babonics Márk külön párviadala a futamgyőzelmekért. Az összetett élén álló két ifjú motoros most is egy-egy versenyt nyert meg – Babonics Márk Trebatice után most sem tudott befejezni egy futamot –, míg a kategória legfiatalabb versenyzője, a 8 éves Oláh Barnabás kétszer is dobogóra tudott állni a többnyire 12-13 éves versenyzőkből álló mezőnyben. Legnagyobb riválisa, Görbe Soma az első futam elején bukott, és a második versenyen sem tudott a fájó térde miatt rajthoz állni.

A Mini GP 50 és 80 kategóriákban továbbra sem volt magyar induló, előbbiekben szlovák, míg utóbbiaknál cseh futamgyőzelmek születtek. A robogósoknál a magyar Gáspár Attila dupla futamgyőzelmével átvette az összetettben a vezetést a hetvenesek között, míg a Scooter 50-es kategóriában a dobogó mindhárom fokára szlovák versenyzők álltak fel.

„Büszkén jelenthetem ki, hogy az idei év legjobb versenyhétvégéjét tudhatjuk magunk mögött. Valamennyi kategóriában látványos csaták és előzések tarkították a futamokat, ráadásul, amíg a gyermekek az aszfalton a rendezői stáb, a versenybírók a pálya mellett vizsgáztak jelesre. Immár sokadszor bizonyosodik be, hogy életképes a sorozat, a magyar utánpótlás legígéretesebb versenyzői számára nagyon komoly fejlődési lehetőséget biztosít” – mondta Fekete János, a MAMS Gyorsasági Szakágának vezetője.

A motorosok a következő fordulóban szeptember 6-7-én, Dunaszerdahelyen mérik össze tudásukat, ahol szombaton az edzéseket, míg vasárnap a versenyeket rendezik majd meg.

Eredmények

PW 50
1-2. verseny: 1. Farkas Kevin (magyar), 2. Számadó Máté (magyar), 3. Jakub Mazsár (szlovák).
A bajnokság állása: 1. Jakub Mazsár 177 pont, 2. Martin Cermák 140 pont, 3. Számadó Máté 112.

Mini GP 4T junior class
1. verseny: 1. Győr Bálint (magyar), 2. Oláh Barnabás (magyar), 3. Domi Michalovic (szlovák).
2. verseny: 1. Babonics Márk (magyar), 2. Győr Bálint, 3. Oláh Barnabás.
A bajnokság állása: 1. Győr Bálint 175 pont, 2. Babonics Márk 164, 3. Oláh Barnabás 95.

Mini GP 50
1-2. verseny: 1. Michal Búlik (szlovák), 2. Vojtek Schwarz (cseh), 3. Lukás Simon (cseh).
A bajnokság állása: 1. Michal Búlik 165 pont, 2. Adam Barus (szlovák) 105, 3. Petr Svoboda (cseh) 100.

Mini GP 80
1-2. verseny: 1. Petr Jadrny (cseh), 2. Jakub Machu (cseh), 3. Filip Simonic (szlovák)
A bajnokság állása: 1. Petr Jadrny (cseh) 150 pont, 2. Filip Simonic 136, 3. Jakub Machu 130.

Scooter 50
1-2. verseny: 1. Denis Kovác (szlovák), 2. Martin Janega (szlovák), 3. Pavel Moravec (szlovák).
A bajnokság állása: 1. Denis Kovác 130 pont, 2. Pavel Moravec 124, 3. Filip Havlín (szlovák) 117

Scooter 70
1. verseny: 1. Gáspár Attila (magyar), 2. Gáspár Csaba (magyar), 3. Lukas Há (szlovák).
2. verseny: 1. Gáspár Attila (magyar), 2. Gáspár Csaba (magyar), 3. Michal Nemcovic (szlovák).
A bajnokság állása: 1. Gáspár Attila 150 pont, 2. Michal Nemcovic 136, 3. Lukas Há (szlovák) 132

Scooter Open
1. verseny: 1. Martin Gudába (szlovák), 2. Roman Bednár (szlovák).
2. verseny: 1. Martin Gudába, 2. Ondreák Péter (magyar), 3. Roman Bednár.
A bajnokság állása: 1. Martin Gudába 200 pont, 2. Roman Bednár 132, 3. Tomás Niznan (szlovák) 120.

mams-utanpotlas-bajnoksag1mams-utanpotlas-bajnoksag2mams-utanpotlas-bajnoksag3mams-utanpotlas-bajnoksag4mams-utanpotlas-bajnoksag5mams-utanpotlas-bajnoksag6mams-utanpotlas-bajnoksag7

 

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük