Kovács Niki R6-on
A legeredményesebb magyar gyorsasági motorversenyző hölgy, Kovács Niki a telet mindig a következő szezonra való felkészüléssel tölti.
Az alapozás a konditeremben és a krosszpályán zajlott most is, de az elmúlt hétvégén végre a pályán is kipróbálhatta új versenymotorját.
Tegnap, február 24-én rengeteg motoros lepte el az ország útjait. A téli dátumhoz képest meglepő, 20 fok körüli hőmérséklet azonban nemcsak a hobbiból motorozókat csábította. A Pannónia Ringen például komoly tesztelés folyt. Kovács Niki, gyorsasági motorversenyzőnőnk új versenymotorját, a Yamaha R6-ot első alkalommal próbálhatta ki, illetve most nyílt alkalom a nullkilométeres gép bejáratására.
Az egy nap alatt megtett közel 220 km alatt Niki próbálta megszokni az új üléspozíciót, és a 125-ös versenymotorhoz viszonyított többletsúlyt, hogy a Női Európa-bajnokságban méltó ellenfele lehessen majd az évek óta ebben a kategóriában induló csajoknak. Habár a végső cél még mindig a Világbajnokság, a 125-ös kategória idén kicsit háttérbe szorul majd, hogy Niki új kihívásokkal nézhessen szembe.
A Női Gyorsasági Európa-bajnokság futamai:
Április 12-13. Misano, Olaszország Június 14-15. Assen, Hollandia Október 11-12. Albacete, SpanyolországA Yamaha Citynek köszönhetően Niki Magyarországon az első olyan női versenyző, akit a Yamaha méltónak talált a szponzorálásra. Ettől az évtől a Yamaha City-Cemelog Racing Team nevet viselő versenycsapatban társai Péntek László 600-as motorral, és Pentz András, aki az enduro bajnokságban vesz részt. A szerelő Szőke Zoltán, technikai tanácsadó-felkészítő edző Horváth László, csapatvezető: Wodicskáné Tállyai Beatrix.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Niki motorja egyelőre gyári állapotban van, csak az idomokat cserélték le, de még azok sem véglegesek. A tuning alkatrészekre még várni kell, de egy dolog már biztos, ahogy a tavalyi évben 125-ös motorján az angyal-ördög logó, úgy idén a rajtszáma és a neve is kristályokból lesz kirakva a Crystal Design-nak köszönhetően, ahogy az egy igazi nőhöz illik. Azt reméljük, hogy a sok-sok befektetett energia megtérül, és jó eredményekkel tér haza a futamokról. Mi szurkolunk neki.