MotorokMotorozás

Kigolyózva: Ingyenes Vezetéstechnikai Tréning Motorosoknak a turai vásártéren

vezetech0913 9005Vannak jó emberek, akik önzetlenül jó dolgokat csinálnak, hogy segítsenek. Ilyenek például a Gödöllői Rendőrkapitányság motoros rendőrei is. Vagy ha úgy vesszük, önzőek, hiszen ezzel a kezdeményezéssel az egyik céljuk, hogy minél kevesebb motoros balesetnél kelljen helyszínelniük…

Az előző cikk után a motorosok alig várták, hogy ismét legyen alkalom kipróbálni képességeiket a motoros rendőrök által szervezett, ingyenes vezetéstechnikai képzésen. Amikor az újabb két dátumot kihirdettük, a létszám olyan gyorsan betelt, hogy én már nem fértem be egyik csoportba sem. Így legalább nem foglaltam a helyet olyantól, aki nem vett még részt a tréningen.

vezetech0913 3071

Szeptember 13-án a Hungaroringen volt a találkozó. A tanfolyam reggel kilenckor kezdődött volna a tanpályán, de pár perccel korábban kaptam egy telefont, hogy ha még nem indultam el, ne is oda menjek. A Hungaroring vezetése ugyanis visszamondta ezt a rendezvényt is. A tanfolyamot vezető rendőrök persze már néhány nappal korábban megtudták ezt az új fejleményt, de nehéz lett volna mindenkit egyesével értesíteni.

A maximális negyven főnél nyolccal több jelentkező, rendőri felvezetéssel, szabályos menetoszlopban motorozott át a Mogyoródtól nagyjából 45 kilométerre lévő Turára. Ezzel a résztvevők egy terven kívüli élménnyel lettek gazdagabbak. Az új helyszín, a kis pest-megyei település új vásártere kiváló helyszínnek bizonyult.

Hátvédként keresgélve, a faluban kérdezősködve az útirány felől megtudtam, hogy „ott szoktak krosszozni a motorosok”. A „krosszozás” ebben az esetben nyilván nem szó szerint értendő. A hétköznaponként délután öttől nagybani piacként üzemelő, üres, aszfaltozott placcon egyébként kulturált WC is van – ezt a hölgyek kedvéért azt hiszem, mindenképp meg kell említenem -, ami a korábbi helyszínen csak hosszas kutyagolás után volt elérhető.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

vezetech0913 miaz

Sajnos már csak itthon vettem észre az egyik fotón valami furcsaságot a háttérben. Ahogy rákerestem az interneten, kiderült, hogy Tura több nevezetessége közül ez a leglátványosabb, a Schossberger-kastély, amely Ybl Miklós tervei alapján épült 1883-ban. Az új vásártér közvetlen közelében pedig egy másik, a Szent János ivókút van.

Még több kép a galériában!

Azt hiszem, az együtt motorozás alaposan összekovácsolta a társaságot. Vagy az is lehet, hogy senki nem mert egyedül elindulni haza Budapestre, mert félt, hogy eltéved. A lényeg, hogy most a korábbi tanfolyammal ellentétben, dél körül, mikor megérkeztem, még mindig nagyon sokan voltak, és teljes erőbedobással, nagy lelkesedéssel rótták a köröket. Bizonyára a Demény László motoros kaszkadőr által rögtönzött streetfighter bemutató is meghozta a kedvüket a gyakorláshoz.

vezetech0913 8905Ebédidőben, egy újabb közös motorozás után ez alkalommal is együtt evett a banda. Most Vácszentlászlón, a Szent László fogadóban költhettük el a húslevesből és rántott húsból (ill. rántott sajtból) álló menüt. Közben ki-ki megosztotta asztaltársaságával élményeit, és még az erős, meglett férfiak is bevallották, hogy a gyakorlástól bizony elfáradtak. Ebéd után már nem mentem vissza a többiekkel, de a csapat java délután háromnegyed ötig gyakorolt még a pályán. Gondolom este senkinek nem volt szüksége altatóra.

A következő alkalom szeptember 20-án lesz, amelyre sajnos már nincs szabad hely. Pedig ezúttal állítólag ügyes kaszkadőrünk testvérét is elhozza majd, sőt a helyszínre egy motoros mentő is kilátogat.


vezetech0913 8907Az ingyenes vezetéstechnikai tréning margójára

Előző cikkem után többen megvádoltak azzal, hogy a „rendőrök seggnyalója” lettem. Ezt másképp fogalmaznám meg: bevallom, bennem is él a sztereotípia a buta, rosszindulatú rendőrről, akit molesztáltak a szülei és az iskolatársai. Azért választotta ezt a szakmát, hogy bosszút álljon a világon az őt ért sérelmekért. Az is meglehetősen furcsa volt mindig is számomra – már gyerekkorom óta mindig az ellenkezőjét csinálom annak, amit mások javasolnak – hogy valaki életmódjának választja, hogy másoknak engedelmeskedjen. Férfiemberként.

A tanfolyamot vezető három motorosrendőrt jobban megismerve azonban egy új rendőr-kép rajzolódott ki a szemeim előtt. Egy (ill. több) olyan rendőré, akik hivatásuknak tekintik a rendfenntartást, és valóban „szolgálnak” minket. Elsősorban azzal, hogy lehetőségeiket, ismereteiket, kapcsolataikat arra használják, hogy segítsenek… Férfiemberként.

Van még egy sztereotípia, amiben szívesen csalódnék: a gazdag emberek rosszak, mert vagyonukat illegális üzletből, vagy mások eltaposásával szerezték. Adni nem szeretnek, csak kapni, nem figyelnek oda másokra, és magukon kívül egy dolgot szeretnek: mutogatni a vagyonukat. Na ezt a klisét megpróbálhatná végre lerombolni egy (vagy több) gazdag ember. Például azzal, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé áll anélkül, hogy abból neki bármilyen előnye származna.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük