fbpx
EseményekHírekMotorverseny

Háromórás endurance csajokkal

endurance ancsy petra 32Május utolsó hétvégéjén egy osztrák szervezésű motoros rendezvényen vettünk részt Sövegjártó Petra-Kissné Kerék Anikó, Kispataki Viktor-Kiss Tibor párosításban.

A hétvégére sajnos nem jósoltak túl jó időjárást, de mi bíztunk benne, hogy tudunk egy jót motorozni. A szombati délutánon megrendezett három órás Endurance versenyen indultunk, ahol Petrával ketten képviseltük a női nemet. Nagy izgalommal készültünk mindketten, Petra azért, mert az én motorommal indultunk, én pedig mert még sosem vettem részt csapattárs-váltó versenyen.

A rajthoz megkértem Petrát inkább ő kezdje, kicsit nagyobb tapasztalattal indult neki, mint én tettem volna. Le Mans-i rajttal kezdődött a verseny, ami számomra nagyon jópofa dolognak tűnt, hiszen a pilóták úgy futnak oda a motorjukhoz, gyors motor beindítás, ráülsz és go! Petra nagyon ügyesen vette az elindulást, a fiúk is szépen elrajtoltak. Rajtunk kívül szép számmal voltak még magyar fiúkból álló csapatok és összesen közel 50 csapat vett részt a megmérettetésen.

Sajnos ahogy köröztek a csapatok a pályán, észre vettük hogy egyre jobban gyülekeznek a Hungaroring területe fölé az esőfelhők. Petra már jó pár kört megtett a pályán, de valami hetedik érzék megsúghatta neki, hogy jön az eső, mert körülbelül 20 perc motorozás után jelezte nekünk, ki szeretne állni és jöjjön a pilóta csere. Gyors beöltözés, sisak, kesztyű és már láttuk is érkezni a boksz utcába.

A profi csapatmunkának köszönhetően (Éva, Bregyó, Feri, Vitya, Csabi) pillanatok alatt átülhettem a motorra és már hajtottam is kifelé a boksz utcából. Nagyon izgalmas pillanatok voltak, mivel eléggé gyors mezőnyben kellett helyt állnunk nőként és csak úgy száguldoztak mellettünk a gyorsabbnál gyorsabb versenyzők.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kissné Kerék Anikó

Igyekeztem én is hamar belerázódni a tempóba, bár én nem tartom magamat gyorsnak…inkább igyekszem tanulni, fejlődni. Próbáltam arra törekedni, hogy a Bregyó-s pályamotoros oktatáson megtanultakat átvigyem ide a nagy pályára is, de nem mindig tudtam összehozni.

Aztán pár kör megtétele után sajnos beigazolódott, amire már korábban számítottunk és leszakadt az ég. A Mensel kanyarnál megláttam a zászlójelzést és a pleximen már csurgott is az eső. Kicsit ijesztő érzés volt slick gumival menni zuhogó esőben, de szerencsére a bokszig kihúztam elesés nélkül.

Elég sok csapat döntött úgy (több magyar is), hogy esőgumi híján feladja a további versenyzést. Petrával mi is ezt tettük, mivel nem volt esőgumink, a múltkori csajos versenyen is elég régi használt esőgumival mentem, abban most nem bíztam volna meg ilyen nagy esőben.

Összességében nagyon jó volt elindulni a versenyen, célunk minél több ilyen megmérettetésen részt venni a jövőben is. A fiú párosunk összetettben a 4. nagyon szép helyen végzett, kategóriájukban pedig a másodikok lettek. Gratulálunk nekik!! Köszönjük a segítőinknek hogy ott voltak és támogattak minket mindenben.

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x