A motorosok jó emberek: Szelíd Motorosok a zaklatások ellen
Öt évvel ezelőtt néhány motoros összeállt, hogy ne csak a vakvilágba motorozzanak, hanem hasznos céllal is. Mivel sok bántalmazott nőről hallottak, valamint láttak külföldi mintát is a TACA képében, hamar meglett az irányvonal.
A Szelíd Motorosok a zaklatások ellen szervezet tagjai eleinte ismerősökön keresztül propagálták a kezdeményezést és gyűjtötték a tagokat. Én 4 éve léptem be. Amikor megtaláltam őket egyrészt megörültem, hogy valaki foglalkozik a témával, másrészt én is szívesen segítek a bajba jutottakon.
Nem akarok vitafórumot nyitni, hogy mikor miről tehet a pasi és miről a nő. Az tény, hogy egy nő általában védtelen egy pasival szemben. Aki ezt kihasználja, az nem férfi, mert az igazi erő a védelemben van. Aki bánt, az egy gyáva köcsög. Ez majdnem minden akciónál beigazolódik. Ha csak 1 ember tud tőlünk menni, a bántalmazó már attól betojik, nemhogy akkor, amikor 8-an, vagy még többen ott állunk a nő mellett motorosok.
Azóta több, mint ezren vagyunk, illetve a támogatói csoport (akiknek nincs motorjuk, de segíteni akarnak) kb. 1400 tagot számlál.
Nem csak a bántalmazott nőknek nyújtunk védelmet, hanem gyűjtésekkel, vagy egyéb módon segítünk azoknak, akik hozzánk fordulnak.
2018-ban a János kórház gyermekosztályának kezdtünk plüssállatokat gyűjteni. Ez a taglétszám miatt olyan jól sikerült, hogy végül 10 budapesti, és 30 vidéki kórházba vittünk plüssöket zsák számra. A Madarászba pl. 2 kisteherautónyi jutott.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Közben persze adtunk belőle az éppen ott lévő gyerekeknek is. Olyan jó volt látni, ahogy elfelejtik a félelmet, és már azon gondolkoznak, hogy fogják hívni az új macit/sárkányt/nyuszit.
De az is örömmel tölt el minket, ahogy a bántalmazott nő megnyugszik mellettünk, biztonságban érzi magát, a köcsög bántalmazó pedig összemegy kicsire. Volt már, hogy egymást fogtuk vissza, nehogy nekünk legyen bírósági ügyünk egy ilyen „gomba” miatt.
Nem sorolom fel az összes ügyet, csak 1-2-t:
Józsi bácsi esete
„Idős úr”-nak közös a kertje a cigányokkal, illetve elvileg van én részem, te részed, csak ezt ők nem tartják tiszteletben. Illetve azt tervezték, hogy addig szekálják Józsi „bácsit” (tiszteletből hívjuk így, amúgy fiatalos, fiatalokat tanít táncolni), amíg elmegy, ők pedig „átveszik” a ház másik felét.
Néhányszor ott kávéztunk vagy 10-en, jó hangosan a barna-bőrűek ablaka alatt. Második alkalommal, amikor gyülekeztünk, egy mellékutcából kijövő autós majdnem elütötte a főútvonalon közlekedő robogóst, és még neki állt följebb. A robogós védelmére keltünk, kiderült, hogy az autós a cigány szomszéd volt. Kihívta a rendőrséget, akik őt vitték el, mert kiderült, hogy elhagyásija volt. Azóta Józsi bácsi nyugalomban él.
Az anyuka és az exe
A másik eset, amikor egy anyukánál voltunk, akinek az exe szemétkedett vele: kísérgette robogóval, ha anyuka ment valahova kocsival, leöntögette a kocsi fényezését, banánt dugott a kipufogóba stb. Nyolcan voltunk ott, amikor láthatás volt. Apuka nem állt meg a robogóval. A kislányt elvittük apuka lakásához, és kiabáltunk fel az ablakába:
– Gyere le, itt a lányod, láthatás van.
Függöny mögül kukucskált, az ablakon sem mert kinézni.
1 hónapig nyugi volt, majd egyszer odahajtott anyuci mellé, és beszólt az ablakon:
– Na hol vannak a motoros barátaid?
Másnap apucit kísértük munkába…
Ez több, mint egy éve volt, azóta nyugi van, apuci meghúzza magát. Ugyanis az akció után nem szűnik meg a kapcsolat. Az alapítók tartják a kapcsolatot továbbra is, hogy ha kell, mielőbb tudjunk reagálni, illetve ha megoldódott a helyzet, az visszajelzés nekünk.
Persze sok köszönőlevelet kapunk, de volt, hogy ott kérdezték, hogy mivel tudják meghálálni. Mondtuk, hogy ez a nyugodt mosoly a hála nekünk. Ha elértük a célunkat, akkor már boldogok vagyunk.
Kevesen tudnak rólunk
A baj csak az, hogy kevesen tudnak rólunk. Mivel saját pénzből, saját időt szánunk erre, így nincs keret hirdetni. Ezért ragadunk meg minden alkalmat a népszerűsítésre, hogy a bajba jutottak tudják, hogy van segítség akkor is, amikor a rendőrök még nem tehetnek semmit (pl. fenyegetőzés).
Pont Józsi bácsinál, súgta meg az egyik rendőr, hogy örülnek nekünk, mert sok terhet leveszünk a vállukról. Őket más szabályok kötik, pl. fenyegetőzésre nem mehetnek ki, de ha mi ott vagyunk, abból már nem lesz rendőrségi ügy, vagyis bántalmazás.
Halász Pálmától fehér szalagot kaptunk, melyet Strasbourgból hozott nekünk. Lilát kapnak a bántalmazott nők, fehéret pedig a férfiak, akik segítenek nekik/rajtuk.
Évente 2 találkozó szokott lenni, az egyik mindig Bodonyban, a Mátrában, a másik, ahol éppen sikerül, de lehetőleg a Dunántúlon.
A csoportot megtalálod a Facebookon a Szelíd Motorosok a Zaklatások Ellen oldalon, és a Szelíd Motorosok Support csoportban.