fbpx
CsajokMotoros csajok

Bögni: jött Ő, és vele együtt a motorozás

szagnes 1878Sziasztok. A nevem Szikora Ágnes. 38 éves vagyok, és még nincs egy éve, hogy megismerkedtem a párommal, és általa a motorozással. Addig eszembe se jutott motorozni, sem utasként, pláne nem vezetőként. Számomra félelmetes és misztikus volt az egész. Aztán jött Ő, és vele egy másfajta szerelem is: a motorozás.

Emlékszem, mikor először megláttam a motorját – Kawasaki KLE 500 – hát kicsit betojtam, és kellett egy kis idő, hogy fel merjek rá ülni. Az első utunkat nem kimondottan élveztem, ráadásul először volt a fejemen bukó, ezáltal úgy éreztem, mintha egy kugligolyó lenne a fejem helyén, és szépen folyamatosan fejelgettem szegény páromat.

Aztán lassan megnyugodtam, mert a párom nagyon jól vezet, egyre nagyobb biztonságban éreztem magam mögötte. Így kezdődött, először rövidebb utakkal, aztán jöttek a nagyobb túrák, megismertem sok motorost, és nagyon megszerettem azt az életérzést, amit a motorozás nyújt.

A családi és baráti körben is sok motoros van, sokat járunk együtt mindenfelé. Az első utunk óta három hónap telhetett el, mikor először gondoltam arra, hogy meg kéne próbálni egyedül is…

Bögni profilja

Kaptam egy Yamaha DT 50-est, azzal tettem meg az első „lépéseket”, és akkor lettem elveszett ember… A kis királylányt hamar kinőttem, szerettem volna egy olyan motort, amivel el tudok menni nagy túrákra is a „bandával”. Szülinapomra kaptam egy 250-es Kawasaki Eliminátort, most vele tanulok vezetni, már a rutint nyomjuk. Nagyon szeretem, kezes kis motor, és olyan kis nőcis.

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x