KiemeltMotorokMotortesztek

Szerethető kis darázs: Honda CB500 Hornet 2024 teszt

Novemberben mutatták be a Honda CB500 új, vagy újraöltöztetett verzióját, aki megkapta a Hornet családnevet, ezzel belépett a darázsderekúak közé.

Első ránézésre dögösen csajos, kiegyensúlyozzák egymást az élesebb szögletek és a lekerekített idomok, kellemes rápillantani, és még kellemesebb ráülni. A széles, egyenes kormány könnyű irányíthatóságot tesz lehetővé, még a városi jamben is gond nélkül tudsz szlalomozni a sorok között, a kanyargósabb utakon pedig kifejezetten élvezetes vele menni.

Az üléspozíció egyenes, jól belátod, mi zajlik előtted, és nem terheli sem a derekad, sem a csuklód. Azért nem egy túramotor, párszáz kilométer után már érezni fogod a popód!

A tank kellemesen a lábad közé domborodik, kényelmesen rá lehet fogni, és enyhe bizsergéssel adja tudtodra, hogy minden rendben van a blokk magasságában. A futóművek kicsit pattogósan teszik a dolgukat, egész jól elboldogulnak a macerásabb magyar utakon is, nagyobb kátyúk előtt azonban vigyázz: olyat tud ütni a tank, hogy ha férfi lettem volna, több generációtól búcsúzok el… így szerencsére megúsztam egy-két diszkrét k*vaanyázással, és hamar megtanultam, hogy a rossz minőségű utakon praktikus egy centit hátrébb csusszanni az ülésen, vagy picit kiemelkedni a fekvőrendőröknél.

Honda CB500 Hornet 2024 teszt birge

Kistermetűeknek is bátran ajánlom, hiszen a 785 mm-es ülésmagassággal kényelmesen leér mindkét telitalp, 188 kilós tömegét a parkolóban sem túl nagy kihívás tologatni. Menet közben ennyinek sem érződik, alig tűnt nehezebbnek mint a saját, 140 kilós motorom.

Utassal nem teszteltem, de hátul van rajta két kapaszkodó kifejezetten a hátsóülés-kalandoroknak, amit ránézésre kényelmes és praktikus megoldásnak tippelek.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Blokk, hang, menetdinamika

Indításkor lágyan duruzsol a füledbe, súgja, hogy induljunk már! Később sem kiabál, gyakorlatilag 60 fölött már a menetszél majdnem teljesen elnyomja a motort, hangereje 73 és 77 decibel között mozog.

https://youtu.be/wQVXf1fE3_c

Hivatalosan 471 köbcentis, soros motorblokkja A2 kategóriával is vezethető, kezdőként sem kell azt érezned, hogy túl kicsi a motor és lemaradnál a nagyobbak között. Barátságos járgány, de tudja szedni a kerekeit ha kell. Nem egy erőgép, de városi ingázásra, kisebb-nagyobb túrákra szerintem majdnem tökéletes.

Bár csupasz, és első ránézésre semmi szélvédelme, nekem nagyjából 120-130 km/óráig teljesen kényelmesnek bizonyult, utána is inkább csak kellemetlen, mint zavaró a menetszél. Ennek ellenére biztos, hogy a plexivel ellátott verziót kérném, ha vennék egyet, mert Gyilkos Darázsként átlagon felüli mennyiségű bogarat volt képes az arcomba dobálni. Rögtön közel álltak a szívemhez az „átlagos motoros 34 bogárfajt ismer fel… ízről” jellegű viccek. 180 centi feletti tesztelőknél láttam panaszkodást, hogy olyan 110 km/óra felett már nagyon kényelmetlen tud lenni, szóval plusz egy pont az alacsonyabb motorosoknak.

Megállj, darázs!

Honda CB500 Hornet 2024 teszt birge

Elöl duplatárcsás, kétdugattyús Nissin, hátul egydugattyús fék, az elmaradhatatlan ABS és a kiemelkedő felfüggesztés gondoskodik a menet-és megállásbiztonságról. Soha, egy pillanatig nem aggódtam azon, hogy egy-egy necces helyzetben meg tud-e állni időben.

Soros, kéthengeres motorja lendületes, de nem agresszív, nem ugrál, nem akar kerékre állni akkor sem, ha elbambulsz, és hirtelen rántod meg a gázt, amikor zöldre vált a lámpa. A gázkar és a váltó is a kezdők nagy barátja, pontos, sima, egyenletesen gyorsul, jól tolerálja azt is, ha egyszer-egyszer mellévált az ember.

Jól beállított lámpája eloszlatja – vagy ahogy a Honda marketingszövege mondja, arrébb tessékeli – a sötétséget, éjszakai krúzolásra is ideális. Csak arra figyelj oda, hogy indulás előtt csekkold, hogy lehet fényszórót kapcsolni, ezen ugyanis újítottak kicsit, és baromi kellemetlen az autópályán 130-nál keresgélni a releváns gombot – merthogy nincs ott, a fénykürtöt kell kifelé pöccinteni, hogy állandósítsa magát. Nagyon logikus és kézreálló megoldás, de csak miután rátaláltál…

Nincs még vége, lapozz a folytatásért!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

birge

Még a főiskolai évei alatt talált rá az oldalunkra, és akkor szerezte meg motoros jogosítványát is. Azóta több ezer kilométert tett már a motorja nyergében, ami jelenleg egy Suzuki DRZ400. Birge szövegelni is jól tud, amit jól bizonyít saját vállalkozása, a Webszovegek.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük