EseményekHírekMotorkiállítás

Hatalmas meglepetéseket tartogat a 10 éves NIU a 2024-es EICMA-n

Mindannyian várjuk, hogy elkezdődjön Európa legnagyobb és legrégebbi motorkiállítása, az idén 110 éves milánói EICMA. Számos újdonságra számíthatunk, minden gyártó kitesz magáért ezen a hatalmas motoros seregszemlén minden évben. Az elektromos motorkerékpárjairól ismert NIU például idén ünnepli a 10. születésnapját. Természetes tehát, hogy minden korábbinál látványosabb modellbemutatókkal és színes programokkal várják az idei EICMA kiállításon a látogatókat.

Immár száztíz éves Európa legnagyobb és legrégebbi motorkiállítása, a milánói EICMA. Azonban más is tart kerek évfordulót idén, hiszen a 2014-ben alapított NIU fennállásának 10. évét ünnepli meg a rendezvényen. A jeles alkalomhoz méltó körítés jár: az elektromos kétkerekűek világelső gyártója hatalmas, több mint 400 m2-es standdal stílusosan indítja el az ünneplést.

A kiállításon természetesen izgalmas új modelleket is bemutat a NIU, emellett exkluzív 10. évfordulós limitált kiadásokat és számos meglepetést is láthatnak az érdeklődők.

RQi

A három évvel ezelőtt bemutatott NIU koncepciómotor azonnal zajos sikert aratott. A várakozásnak vége, az RQi megérkezett Európába, és Magyarországra is. A NIU elektromos motorkerékpárjának adatai több, mint meggyőzőek: 450 Nm nyomaték, 7500 watt maximális teljesítmény mellett a 0-50 sprintet 2.9 másodperc alatt teljesíti az RQi. 

A Brembo féknyergek, a  nagyméretű féktárcsák mellett ABS rendszer és kipörgésgátló is felügyeli a menetbiztonságot. Az elöl-hátul állítható felfüggesztések mellett a kulcs-nélküli indítás, Bluetooth-kapcsolat, rablásgátló rendszer és GPS nyomkövető és a NIU okosalkalmazás is a felszereltség része.  Az RQi mindezeken felül beépített kamerákkal is rendelkezik. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük