CsajokMotoros divat

Weszkó Kínából: IXS Cinzia csizma

ixs cinzia 21Ha bánatom van, vagy csak szeretném megjutalmazni magam, általában cipőt veszek. Kisebb a valószínűsége, hogy kihízom. Persze a gyűjteményem nem hasonlítható a celebek vitrinben tartott, néhány vékony pántból álló, tűhegyes sarkú topánkáihoz. Leginkább a bakancsok és a csizmák izgatnak fel.

Ennyi motorozással töltött év után felmerült, hogy most már nem ártana beszerezni egy olyan lábbelit, amit direkt a motorozáshoz találtak ki. Ki tudja, lehet, hogy még a motorozásomon is javít majd. Persze ha már lúd, legyen kövér. Kezembe vettem az IXS katalógust, és próbáltam kiválasztani azt a tartós tesztre alkalmas női csizmát, ami a fénykép és a leírás alapján nem csak szép, hanem jó sokat tud is.

Mondhatnám, hogy gyűjtöm a cipőket, de ez nem teljesen igaz. Az utóbbi időben ugyanis – hely híján – sikerült elérnem magamnál azt, hogy ha egy cipőt régóta nem hordok, akkor túladok rajta valamelyik árverési oldalon. Így mindig van hely az újdonságoknak. Úgyis mindig a legújabb darab a favorit. Így van ez legfrissebb szerzeményemmel, életem első, igazi motoros csizmájával is.

 

Miután az ikonok alapján a legtöbb női csizma szinte ugyanazt tudja – a nőies fazon mellett vízálló, valamint fényvisszaverő, sípcsont- és bokaprotektor van bennük – más alapján kellett dönteni. A 100% marhabőrből készült felsőrész kitétel még mindig csak négyre redukálta a választható modellek számát. Viszont ezek közül csak egy olyan van a katalógusban, amelyik „waterproofed”. Miután minden szakértő ismerősöm egyhangúan állította, hogy a „waterproof” jobb, mint a „water resistant”, a Corinne nevű modell lett a nyerő. (Tudniillik a waterproof teljesen vízálló, míg a water resistant csak egy ideig tartja távol a vizet, pont mint az óráknál.)

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Nem töltöttem volna ennyi időt a válogatással, ha tudom, hogy Corinne hiába van benne a katalógusban (és a mai napig az interneten az IXS honlapján is), már nem kapható. Helyette egy újabb modellt kaptam csak, ami állítólag ugyanazt tudja, mint Corinne, de a 2009-es katalógusban még nincs benne és az interneten sem találtam róla semmit. Már első ránézésre úgy tűnt, hogy Corinne szebb volt.

Kicsit elkeserített az a gondolat is, hogy francia motoros ruházat forgalmazásával töltött éveim alatt azt tapasztaltam, hogy a gyártók az áremelést úgy kerülik el, hogy egyre olcsóbb anyagokkal dolgoznak. A fejemben pedig folyamatosan az a gondolat motoszkált, hogy valamiért nem ugyanolyan jó a Cinzia, mint Corinne. Igaz a Corinne 51480 Ft, míg a Cinzia 50760 Ft + ÁFA, és ami drágább az valószínűleg jobb is.

 

Az első próbánál a 39-es csizma tökéletesen passzolt a lábamra. Ehhez egyébként nem vagyok hozzászokva, általában úgy járok, hogy a 39-es nagy, a 38-as kicsi, feles méret pedig nincs. Cinzia kényelmes, és egész csinos is. Rajtam kicsit furcsa volt, az otromba, ormótlan bakancsok után, de pont ez a jó benne, hogy kecses és nőies. Amikor viszont lehúztam, a talpamhoz tapadva jött egy darab műbőr talpbetét is. Csak fél talpnyi, ami puha ragaccsal volt a bélés vásznához erősítve. Az zoknimról lefejtve visszatuszkoltam a csizmába, és reméltem, hogy ott is marad. Nem volt ilyen szerencsém. Később a sok tuszkolástól ragacsos lett a körmöm is.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük