Visszatér a versenypályára Kis Viktória!
Ami viszont igazán örömteli hír a csapattal kapcsolatban, hogy egy év szünet után végre visszatér a versenypályára Kis Viktória, mégpedig Bálinttal együtt a Suzuki GSX-R Cup futamain áll rajthoz.
„Nagyon örülök, hogy hosszú kihagyás után ismét pályára gurulhatok, ráadásul a kedvenc géposztályomban, ugyanis a szívem csücske mindig is az „ezres” kategória volt. Picivel több, mint egy éve motoroztam utoljára nagypályán – és összességében is -, illetve 2015 nyarán ültem literes gép nyergében… Szóval már alig várom, hogy kezdődjön a hétvége! Ismételten új pálya, új motor, ám szeretem a kihívásokat, és ez egy nagyszerű lehetőség, hogy felelevenítsem a korábbi évek tapasztalatait. Mivel ez a Suzuki GSX-R Cup utolsó fordulója, így egyelőre nem lesz folytatás, de ki tudja, mit hoz a jövő, mindenesetre nagyon bizakodó vagyok. Természetesen szeretnék Hockenheimben minél jobb eredményt elérni, és a lehető legtöbbet kihozni a hétvégéből. Kár tagadnom, de nem is akarom, hogy nagyon hajt a bizonyítási vágy” – árulta el Kis Viktória.
A 220 Volt H-Moto Team ifjú tehetségei, az ADAC Junior Cup-ban induló Somosi Alexander és Kakuszi Ádám ezúttal a Brit Superbike Bajnokság sztárjai mellett gurulhatnak pályára Assenben. Az összetettben a 11. helyen álló Alexander különböző okok miatt kihagyta az előző két versenyt, így most kellő motivációval várja a duplafutamos hétvégét.
„Itt már egyszer versenyeztünk év elején, akkor a nyolcadik helyen zártam, és ez a pálya nagyon tetszett nekem. Két kihagyott futam után sajnos már nincs esélyem a bajnoki címre, de még mindig van lehetőségem arra, hogy a top 5-ben végezzek. Ez azért is lenne fontos, mert akkor részt vehetnék az év végi záró világkupán, amit Jerezben rendeznek majd meg. Noha az ötödiktől jelenleg 25 pont a hátrányom, de ez technikai sport, bármi megtörténhet, ráadásul kis szerencsével mindez ledolgozható két futam alatt. Megteszek minden tőlem telhetőt, remélem ez elég lesz egy igazán jó eredményhez” – fogalmazott Somosi Alexander.
Kakuszi Ádám, aki 24 pontjával a 15. helyen várja összetettben a szezonzárót, alaposan felkészült a hétvégére, hiszen több alkalommal is motorozott a különböző magyar pályákon. Ádám élete első nagypályás idényét mindenképpen pontszerzőként zárná, és egy kiugróan jó teljesítménnyel előrébb léphetne a pontversenyben is.
„Már versenyeztem ezen a pályán, így kifejezetten örülök annak, hogy ezúttal nem kell a vonalvezetéssel annyit foglalkoznom. Mindent bele fogok adni, hogy jobb helyezést, illetve időt tudjak elérni, mint április végén. Ha ez sikerül, akkor remélem mindez a helyezésben is meg fog mutatkozni, hiszen szeretnék előrébb végezni a múltkori 12. pozíciónál. Alaposan felkészültem, hiszen az asseni hétvége előtt tesztelhettem a Hungaroringen, a Pannoniaringen és az Euroringen is” – állította Kakuszi Ádám.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. ![]() |
A legkisebbek ezúttal Kakucson gurulnak pályára, hogy ők is befejezzék idei szereplésüket. A pályaismerettel ezúttal nem lesz gond, ugyanis valamennyi versenyző versenyzett már ezen a pályán. Nagy kérdés, hogy a PW50-sek mezőnyében Kecskés Tomi képes lesz-e megőrizni idei veretlenségét, míg a Szilágyi-testvérek közül Krisztián és Milán, valamint Szilárd Zalán hol végez a szezon utolsó hétvégéjén. A Mini GP Open kategóriában Varga Tibi áll rajthoz, akinek nem nyomja teher a vállát, ám így is futamgyőzelemmel szeretne búcsúzni a szezontól Kakucson.
Tibinek ráadásul külön motivációt jelent, hogy a Motard IMR 90 Junior kategória bajnoki címét már megszerezte a legutóbbi versenyhétvégén. Utóbbi kategóriában áll rajthoz a tavaly a PW50 Speciálban bajnoki címet szerző Vincze Hanna is. A szezonzáróra felépült Kovács Zoli is, akinek mindkét kezéről lekerült a gipsz, így a korosztályos Európa-bajnokság ezüstérmese visszatér a Mini GP Stock kategóriába.