EseményekMotorverseny

Vincze Hanna második lett a Motard IMR 90 Junior kategóriában hétvégén

h moto team szlovakia 14Szilárd Zalán jó hangulatban várta a mostani hétvégét, és ez el sem múlt egészen a verseny végéig. A kilencedik rajtkockát tudta megszerezni, ám a futamon remekelt, és annak ellenére megszerezte a hatodik helyet, hogy a cél előtt elcsúszott az utolsó kanyarban.

„Életemben másodszor tudtam ilyen körülmények között motorozni, de határozottan jól éreztem magam a Yamahán. Nagyon örülök a helyezésemnek, mert a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a motorom kétszer is majdnem lefulladt, de szerencsére mindkétszer életet tudtam lehelni belé” – mondta Szilárd Zalán.

h moto team szlovakia 15A Mini GP Open kategóriában Varga Tibi teljesítménye alapján egyértelműen kijelenthető, hogy egyrészt kiheverte már a múltkori hatalmas esését, másrészt Felsőhosszúfaluban bebizonyította, hogy végleg megérkezett kategóriája legjobbjai közé. Folyamatosan javult, a vasárnapi warm up alatt ő motorozta az abszolút legjobb köridőt, míg a versenyen a második helyen ért célba.

„Először mentem esőben, de egyáltalán nem okozott gondot a vizes aszfalton körözni. Édesapám tanácsára a fékpontokra figyeltem a legjobban, és ennek köszönhetően nagyon jó tempót tudtam diktálni a nem éppen ideális körülmények között” – közölte Varga Tibi, aki nemcsak a Mini GP Openben indult a hétvégén, hanem a Motard IMR 90 Junior kategóriában is, amit megnyert. – „Gyakorlatilag megnyertem a sorozat összetettjét, amire nagyon büszke vagyok, hiszen ez lehet az első összetettbeli sikerem az eddigi pályafutásom során. Mindenesetre Kakucson mindenképpen győzelemmel szeretném bebiztosítani az összetettbeli sikeremet.”  

h moto team szlovakia 1Utóbbi kategóriában állt rajthoz a tavaly PW50 Speciálban bajnoki címet szerző Vincze Hanna is, aki a szezon első felét sérülés miatt kihagyta. Hanna már az időmérőn jól ment, hiszen a második helyet szerezte meg, míg a futamon is megtartotta ezt a pozícióját.

„Nem volt egyszerű ilyen körülmények között versenyezni, hiszen pénteken még napsütésben zajlottak az edzések, míg szombattól az eső lett a főszereplő. Ráéreztem, miként kell a vizes aszfalton körözni, ennek megfelelően előbb az időmérőn, majd a versenyen is sikerült a második helyet megszereznem. Köszönöm mindenkinek a szurkolást, bízom abban, hogy az idényzárón is legalább hasonló teljesítményre leszek majd képes” – árulta el Vincze Hanna.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17h moto team szlovakia 17

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük