fbpx

VII. Abádszalóki Motorostalálkozó

abadszalok 09 05 02 125Az idén is a szokott időpontban – május első hétvégéjén – rendezték meg az Abádszalóki Motorostalálkozót, ami már a hetedik volt a sorban. Úgy alakult, hogy hosszú hétvégére esett az időpont, ugyanis a pénteki nap egyben a piros betűs munka ünnepe volt.

A programok, már csütörtök este elkezdődtek két koncert formájában (Lépesméz, Dogs), illetve hajnalban nagy sikere volt Nyúzó mester fergeteges gitárjátékának a sörsátorban. Péntek napközben az érdeklődők átgurulhattak a harminc kilométerre lévő kunmadarasi gyorsulásra, vagy választhatták a Tisza parti, laza sörözős, vetélkedős programot.

Este többek között (Zsömjee, Fly-Tox) színpadra lépet a Blues Company és a Rockin’RockCats is. Itt illik megjegyezni, hogy a rock&roll nagymacskái a szokásosnál is botrányosabb műsorral szórakoztattak, amiben szerepelt a pálinka vedeléstől a színpad mellé hányásig minden. Ez túltett a tavalyi csirkeláb dobálós műsorszámon is.

Még több kép a galériában!Szombaton a hajnali (10 óra) órákban indult egy kisebb, kb 80 km-es túra a Tisza-tó körül, majd 15 órától felvonulás és vetélkedők. Délután Varga Sándor bemutatta Abádszalók első drag gépét, mely az előző nap a madarasi gyorsuláson bronzérmet szerzett. Este pedig az elmaradhatatlan koncertek a Zorall vezérletével és Susan Pearl ruhamentes műsorával tarkítva. Ezen kívül játszott még a Jericho, Battery, és a CrazyGránát is!

Vasárnap józanodás, kávézós-algopirines hazaindulás, és ANYÁKNAPJA!

Szolgálati közlemény: Sáfár Miki a pulcsi az enyém volt!abadszalok 09 05 02 266abadszalok 09 05 02 33abadszalok 09 05 02 434abadszalok 09 05 02 7

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x