Vigyázz a motoron, üzekednek az őzek! – VIDEÓVAL
Alkonyattól pirkadatig
Az biztos, hogy alkonyattól pirkadatig számíthatunk nagyobb eséllyel a vadak megjelenésére. (Pont mint a vámpírok.) Ha sötétben motorozunk, láthatjuk az út szélén villogó szempárokat a motorkerékpárunk lámpájának fényében. Ha viszont még vagy már szürkület van, sokkal nehezebb észrevenni őket. Jól tesszük, ha ilyenkor visszaveszünk a tempóból és felkészülünk rá, hogy bármi megtörténhet.
Párzási időszak
Vannak olyan időszakok is, amikor a nap bármely szakaszában találkozhatunk vadakkal, mert épp párzási időszak van. Ilyenkor az ösztöneik hajtják a vadakat, és nem várják ki a sötétedést sem. Az európai őzeknél például éppen most jött el ez az időszak. Párzása július második felétől augusztus közepéig tart.
„Őznász idején a bakok kergetik a sutákat és más, konkurens bakokat, miközben jóval figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete azt kéri az autósoktól: ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban!
Ha őz ugrott át előttünk, másik is követheti, így feltétlenül lassítsunk! Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában: letérhetünk az útról vagy átsodródhatunk a szembe sávba.
Ha a baleset mégis bekövetkezik, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, lévén a vadelütés közúti balesetnek minősül, így az esetleges további ügyintézés alapja a helyszíni jegyzőkönyv. Szintén értesíteni kell a területileg illetékes vadgazdálkodó szervezetet (ezek zömében vadásztársaságok), erről a rendőrség gondoskodik.
Hazánk őzállománya a becslések szerint csaknem 386 000 egyedet tesz ki. Az elmúlt években átlagosan több mint 6000 nagyvadat ütöttek el, amelyek jelentős része (75%) őz volt, és a balesetek zöme az üzekedés alatt következett be.” – írják a honlapon.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Tehát vezess nagyon óvatosan. Ne csak most, mindig, de most készülj fel az őzekre is, akik futnak a farkuk… akarom mondani a fejük után.