KiemeltMotorokMotorozás

Versenypálya etikett – a pályamotorozás írott és íratlan szabályai

Versenypálya Etikett Euro-Ring

A pályamotorozáshoz szükséges eszközökön, a megfelelő műszaki állapotban lévő motoron és védőfelszerelésen kívül érdemes tisztában lenni az írott és íratlan szabályokkal – a versenypálya etikettel is. Ahhoz, hogy az aszfalton körözve megfelelő információt kapj arról, mi történik az aszfaltcsíkon körülötted, szükség van egy szabály- és jelrendszerre, amelyet illendő ismerni saját- és sporttársaid épségének érdekében.

A következő tanácsok néhányótoknak már biztos nem tartogatnak újdonságot, viszont azok is sokan lehetnek, akik több hasznos infóval lesznek gazdagabbak, mert még nem próbálták ki magukat a versenypályán.

Boxutca és kihajtás

Mielőtt kigurulnál a boxutcába és nekierednél a pályának, mindenképp ellenőrizd a motorod műszaki állapotát és a védőfelszerelésed is: nem folyik a vasból semmi, bukósisak becsatolva, minden a helyén.

Ha ez megvan a boxutcában csak egy irányba, maximum 40 km/h sebességgel közlekedhetsz. Itt biztonsági okokból tilos a megfordulás és a fehér záróvonalon belül a megállás is.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A boxutca végén lévő lámpa, amennyiben piros, tilos kihajtani a pályára. Ha zöld, akkor is csak abban az esetben hajthatsz tovább, ha a pályabíró ezt egyértelműen jelzi neked. Itt már nem kell hátrafelé tekergetned a fejed, hiszen a pályabíró egyik feladata az, hogy csak akkor engedjen tovább, ha biztonságosan felmehetsz, például nem jön éppen senki.

Ideális ív

Az ideális ív kérdését már több cikkben is boncolgattuk. A legfontosabb szabály: ne akard előzékenységből a mögötted lévő rájder(eke)t elengedni, hiszen abból ívváltás következtében galiba is lehet.

Gyakran egyszerre többen is előzhetnek – jobbról is, balról is -, ezért ha te el akarnál engedni valakit (ívváltással vagy hirtelen lassítással), akkor lehet, hogy pont telibe vereted magad egy másik motorossal. Éppen ezért ne forogj hátra, ne nézegesd a tükröt: csakis magaddal foglalkozz és tartsd az ívet, amit ideálisnak ítélsz!

Pályaelhagyás – lejövetel

A boxutca bejárata előtt feltartott kézzel (esetenként lábbal), a tempódat és ívedet tartva jelzed, hogy ki fogsz jönni. A pályakijáratot már a külső szélen is kell megközelíteni: ne a pálya közepéről húzd keresztbe a motort a kijárat felé!

Euro-Ring Track Angels logo
Csatlakozz az Euro-Ring Track Angels Facebook csoportjához! (Katt a képre!)

Műszaki probléma

Ha bármiféle problémád akad a pályán, és nem tudsz tovább hajtani, húzódj le egy biztonságosnak ítélt szakaszra. Szállj le a motorról, állj a gumifal vagy szalagkorlát mögé és jelezz kézfeltartással.

Indokolatlanul ne lassíts soha a pályán, ne próbáld megvárni a barátodat. Soha ne tégy semmi váratlan, kiszámíthatatlan dolgot egy versenypályán.

Versenypálya Etikett: Zászlójelzések Euro-Ring

Zászlójelzések

  • Sárga zászló: Vigyázat, veszély! Vedd vissza a gázt, előzni tilos addig, ameddig nem látsz zöld zászlót. Fontos, hogy ebben az esetben soha ne „satu fékezz”, mert ha valaki kevésbé figyelmes, hátulról akár beléd is rohanhat.
  • Zöld zászló: Elmúlt a veszély, újra lehet előzni. – Illetve a verseny indulásakor is ezt a zászlót lengetik (vagy zöld lámpajelzést használnak) a pályabírók.
  • Kék zászló: Ha ezt a színű zászlót látod, azt jelenti, hogy egy gyorsabb motoros meg fog előzni – általában verseny közben akkor lengetik, ha le leszel körözve.
  • Piros-sárga csíkos zászló: Figyelem, csúszós! Olaj vagy más folyadék került a pályára. Csökkent sebességgel közelítsd meg a helyet.
  • Kockás zászló: Verseny vagy edzés vége – a kör végén hajts ki a boxba!
  • Fehér zászló: Lassú jármű van a pályán! pl. mentő
  • Piros zászló: A verseny vagy edzés vége ütemterv szerűen, vagy biztonsági okokból! Ha egy motor vagy motoros, esetleg bizonyos alkatrészek veszélyes helyeken maradtak.
  • Fekete zászló: Ha fekete zászlót a startszámoddal mutatják, akkor téged diszkvalifikáltak és ki kell jönnöd a boxutcába.

Ez most így soknak tűnhet, de általában egy motoros nyílt napon nem mindegyik zászlótípussal találkozik az ember – persze jó, ha ismered az összes jelzést, hiszen ez az alapja a biztonságos pályamotorozásnak is.

Ha ezekkel az alapszabályokkal tisztában van, gond nem lehet. Egy jó hangulatú, eredményes pályamotorozás összetevői között az egyik legfontosabb dolog, hogy ne görcsölj rá, próbálj meg lazán, élvezettel motorozni, és nemcsak a kedved lesz szuper a nap végével, hanem sokkal könnyebben és gyorsabban tudsz fejlődni is.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vasas Barbi

Kiscsibe koromban ragadott magával az a bizonyos (sport)motoros érzés, amelytől hiába próbáltam éveken át szabadulni, nem sikerült. 2017 őszén úgy döntöttem, belevágok, így a következő szezont már korlátlan kategóriás jogsival, egy Yamaha R3 nyergében kezdhettem meg. Imádtam ezt a motort, de 3 csodás szezon után könnyes búcsút vettünk egymástól, hiszen áhított R6R-em megérkezett a családba. Utcán is közlekedem, de a pályamotorozás adja számomra az igazi élményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük