EseményekMotorverseny

Végeredmény: ötödik

Tóth Ádi rájött, hogy annyira puha az első fék, hogy szinte nincs is, Lánczinak az áttétel nem stimmelt, Papp Józsi meg felfedezte, hogy nem fekszik neki az ugrató. Még szerencse, hogy ezek akkor derültek ki, amikor már nem volt több edzés hátra a futamok előtt. Lelkesedést az a tény varázsolt a csapatnak, hogy a futamok csak két osztályonként vannak, valamint nem mindennapi élmény egy sorral az Európa-bajnok elől rajtolni.

 

Az első futamban minden megszerelése után az S2 és Open versenyzőnk, Tóth és Lánczi hősiesen védték végig a 8. és 9. helyet, elsőnek a már említett Beno Stern, utána bulgár és cseh párosok értek be egy sikeresebb észt és görög versenyző mellett. Ezek alapján a pontversenyben a reményteli 4. pozícióba álltunk be, mivel a kakukktojás szlovén Habat alig kullogott be 13-nak.

Ugyanígy visszafogta a fiú a favorit banda esélyeit a második futamban is, ahol noha már 12. lett a futamgyőztes Hlad mellett, míg a magyar duó ismét a kiegyensúlyozottsággal aratott. Lánczi néha úgy tűnt féktávon elmegy az előtte menekülő észtnek és az S1-es Papp Józsi is egy görögöt támadott több körön keresztül, amikor a román Fazekas Zoltán elment mindkettőjüknek. A 7. és 10. befutóért kapott pontokkal viszont még mindig negyedikként vártuk az utolsó rajtot.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

A harmadik futam kimenetelének előrejelzéséhez nem kellett nagy jós-tehetség: Stern és Hlad porba alázza az egész mezőnyt, esetleg egymással játszanak kicsit, hogy ne unatkozzanak nagyon abban a 20 percben, mögöttük a crossos csehek némi konfliktusba keverednek a gyorsaságis bulgárokkal, aztán Tóth Ádám harcol a magának kiszúrt nagy észt meg görög ellenféllel, kicsit hátrébb Papp Józsi teszi ugyanezt a másik észttel és göröggel. Láss, csodát tényleg így alakult – egészen a táv feléig. Addig tudta feltartani Ádám a bulgár Kalin Kulevet (KTM) és esett el Józsi a görögje ellen.

 

Pappnak láthatóan kedvét szegte a bukás, de Tóth Ádi utólag megbánta, hogy hagyta magát lenyomni, és leintésig kergette a bolgárt az elvesztett helyéért, ám sajnos hamarabb jött a kockás zászló mint az előzésre megfelelő alkalom. Az abszolút meglepetés eredmény pedig az ötödik Gagyi Péterrel (RO, Honda) született, aki az első edzéstől kezdve egyre gyorsult, vakmerően száguldott neki az ugratóknak és gyorsaságis gyökerei révén a kanyarokban furcsa látványt nyújtva lógott a biciklin, de bejött neki a technika.

 

Sajnos a végelszámolásnál elszállt a negyedik helyünk, miután kiejtették a csapattagok hat helyezése közül a legrosszabb eredményt, amitől az észtek egyetlen szomorú ponttal elénk ugrottak. Ezért lett, hogy „ahol csak számított ott ötödik” a magyar trió. A dobogósok természetesen Szlovénia, Csehország és Bulgária. A búcsúszó pedig „jövőre veled ugyanitt”, hiszen már most megvannak a bolgár tervek a 2007-es supermoto csapat EB-re.

 

Sajnos még nincs női versenyző a magyar supermoto mezőnyben, de még az európai “élvonalban” sem. A versenyeken látni egy-egy hölgyet a versenyzők között Svájcban, Franciaországban, Olaszországban és Görögországban. Nektek lenne kedvetek kipróbálni ezt a sportot?SmPleven06SmPleven15SmPleven29SmPleven41SmPleven66SmPleven669SmPleven690SmPleven74SmPleven81SmPleven86

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük