fbpx
EseményekMotorkiállítás

V. Miskolci Motorkiállítás és Vásár

miskolc08 004Szombaton délelőtt a felvonulással kezdődött az V. Miskolci Motorkiállítás és Vásár. Gyönyörű látvány volt, ahogy végig gurultak a városon a motorok, annak ellenére, hogy a szervezők elfelejtettek rá engedélyt kérni.

A felvonulás után kimentünk a kiállításra. Rengeteg ember és rengeteg motor volt. A kiállított motorokon felül autókat is láttunk a helyi autókereskedők standjainál, és három rally-autót is. Bent a „tornateremben” (a Szemere Bertalan Szakközépiskola tornaterme – a szerk.) minden motormárka képviseltette magát a robogótól a sport- és túramotorokon keresztül a chopperekig. Természetesen veterán gépek is voltak, azok még a szüleimnél is idősebbek voltak.

A kiállítás közepén Talma motorja volt, amivel tavaly megnyerte a VB-t. Nagyon sok érdeklődőt vonzott. Sajnos Talma nem volt jelen, csak az apukája, és Gergő, akikkel Hadnagy Józsi beszélgetett a színpadon, hisz ő volt a rendezvény házigazdája. E mellett Talmácsi István elhozott hét motort a motoros-iskolájából, valamint az oktatókat, akik az apró motorokkal tanították motorozni a gyerekeket.

Szombaton két triál-bemutató is volt Szelei Ferivel, és Dobor Sanyikával, akik nagyon élvezetes show-t tartottak. A programok között szerepelt autó- és motorhang utánzás is, ami haláli jó volt. A motorok mellett rengeteg kiegészítőt is árultak, a ruháktól kezdve a veterán-motoralkatrészig.

Tetováló-szalon is volt a helyszínen, majdnem varrattam is egyet, de inkább még átrágom a dolgot. A Balesetmegelőzési Bizottság Standjánál KRESZ-totót lehetett kitölteni. Akinek sikerült, jutalmat is kapott. A programok szüneteiben Tom White és Barátai zenéltek a sörsátor mellett. Bár sör szerintem nem sok fogyott, mivel sokan motorral érkeztek.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még több kép a galériában!A második nap programjai is hasonlóak voltak. Azt hittem kevesebben fognak eljönni, de vasárnap sokkal többen voltak. Mindenki szurkolt Talmáért a futamon, amit egy kivetítőn keresztül nézhettünk, de sajnos Talmácsi Gábor motorja csupán két kört bírt a gyorsaságimotoros-vb Spanyol Nagydíján. (Végül a vasárnapi jerezi futamot Simone Corsi nyerte, a második Nicolas Terol, a harmadik Bradley Smith lett. – a szerk.)

Utána kezdődött Mókus Street Fighter-showja, ami fergeteges volt. Néha majdnem belegázolt a nézőkbe. Azok az elemek, amit bemutatott, na az nem semmi. Délutánra hagyott még egy ilyen fergeteges bemutatót.

Nagyjából ennyi volt a két nap, véleményem szerint egy kicsit több motort is kiállíthattak volna, de attól függetlenül nagyon jó volt, megérte elmenni, a kaja is jó volt, lángos, sült-kolbász, kürtös-kalács, stb. Hála égnek az időjárás is kedvezett, sokan jöttek motorral.miskolc08 001miskolc08 014miskolc08 021

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x