EseményekMotoros túra

Túra Erdélyben kátyúkkal, esővel és köménymagos pálinkával

csik ceca 110

Vasárnap célunk a békási víztározó megtekintése, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros környéke várt ránk, na és persze megint az eső. Volt, hogy elkezdett szemerkélni, és amikor mi bevonultunk mindenféle fa alá, akkor persze elállt. Megvárta amíg kimerészkedünk, és akkor rákezdett megint. De ez már nem volt újdonság számunkra.

A szoros gyönyörű volt, bár telis-tele volt turistákkal és így az a rész eléggé kuplunggyilkosra sikeredett. Aznap iszkoltunk haza a szállásra, hogy tőlünk szokatlan módon egyszer végre időben (19 órára) ott legyünk a vacsorán. Tudtuk, hogy a búcsúpartin malacsülttel, báránysülttel és áfonyapálinkával várnak minket a háziak, és azt persze a világ minden kincséért sem hagytuk volna ki.

Aznap este már nem fogtuk túl bulisra a formát, mert azt azért sejtettük, hogy a hazafelé út se lesz rövidebb, mint az odafelé vezető, így hétfőn kora reggel felpattantunk a gépekre és elindultunk haza. A csapat folyamatosan redukálódott le, mert mindenki megpróbálta a számára legrövidebb utat megtalálni.

Erdélyi körutunkról elmondható, hogy minden nap megsültünk a nadrágunkban, legalább egyszer teljesen bőrig áztunk, és a körünkben szlogenként elhíresült mondás miszerint: „A motorjaink olyanok, mint a jó erdélyi pálinka: kicsit karcosak.„ – sajnos ez is igaznak bizonyult. Ugyanis a csapatban estek-keltek az emberek a vasakkal. Volt aki álló helyzetben vezette elő ezt a mutatvány, de volt aki menet közben is tudta produkálni. A csapat egyenlege 6:0 lett, de szerencsére senkinek és senki motorjának nem lett semmi komoly baja, sőt egyeseket még irigyeltünk is, amikor motorostól, benzincsibéstől fetrengtek a sárban. 

 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Jó tanácsok Erdélyi motoros túrához:

  • Chopperrel/cruiserrel ne közelíts az erdélyi utak felé! Ha mégis megtetted, akkor ne próbálj lépést tartani a túramotorosokkal, mert ez hiábavaló próbálkozás!
  • Mindenki számítson esőre (nekünk egyik nap SEM sikerült megúszni az égi áldást)!
  • A vasúti átjárók borzalmasan rossz minőségűek, úgyhogy csak óvatosan száguldjatok keresztül rajtuk!
  • A köménymagos pálinka isteni finom – meg kell kóstolni!
  • A székely vendéglátás páratlan – a diétádat halaszd máskorra!
  • Nem hátrány, ha a csapatból valaki ismeri a környéket – a forgalmi táblák sok helyen hiányoznak!
  • A bőrkesztyű, ha elázik, legyen akárhány éves, akkor is vicces és tartós színeket képes kiadni magából.
  • Elhagyott/nem működő benzinkutak alá nem érdemes bemenekülni az esőzések idején, mert kellemetlen meglepetések érhetik az embert, ha pl. nem talál talajt a lába alatt.

Minden nehézségünk ellenére, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer menjen el és tapasztalja meg azokat a csodás dolgokat, amiket a mi kis csapatunk átélt ezalatt a pár nap alatt, ott Erdélyben.

csik ceca 015csik ceca 102csik ceca 139csik ceca 171csik ceca 181

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük