Túl a fenyvesen – motoros mélydráma
A Túl a fenyvesen című film igazi parádés szereposztással vezeti el a nézőt az élet kegyetlen valóságába, egy cirkuszi motoros kaszkadőr srác életének fordulópontjától.
Mert van az a pillanat, az a találkozás, amikor az élet szinte néven szólítja meg az embert, és elkezdődik a zuhanás az elkerülhetetlen felé.
Nagyon prózaian így tudnám összefoglalni ennek a 140 perces alkotásnak a lényegét. Sorsszövedékek egész kusza hálózata alakul ki, és fonódik majdan össze.
A Derek Cianfrance rendezte The Place Beyond the Pines című filmet 2013-ban mutatták be, olyan színészek közreműködésével, mint Ryan Gosling, Eva Mendes, Bradley Cooper, Ray Liotta, és így tovább.
A történet arról szól, hogy a cirkuszban motoros kaszkadőrként dolgozó, hallgatag, rosszfiús típusnak beállított, szétvarrott Luke Glanton (Ryan Gosling) az egyik kisvárosban egy futó kaland során teherbe ejti a helyi lányt, Rominát (Eva Mendes). Csak annyi a bibi, hogy a csaj nem szól neki erről.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Amikor egy év múlva újra a kis helységben jár a cirkusz, Luke meglátogatja Rominát, és akkor szembesül a tényekkel: született egy fia, Jason. Rominának van pasija, aki bevállalja a gyerekkel együtt és nem kérnek Luke feltámadt apai ösztöneiből.
A krosszmotoros srác azonban felmond a cirkuszban és elhatározza, hogy eltartja a fiát és az anyját. Bankrablónak áll.
Újdonsült haverjával, Robinnal közös vállalkozásba kezdenek: Luke bedönget motorral a bankok bejárata elé, berohan, összeszedi a pénzt, majd elszáguld a géppel. Robin mindig várja egy félreeső mellékúton a teherautóval, amelybe Luke behajt a motorjával, és így a rendőrök nem tudják elkapni.
Persze, Rominával még lesz pár jó pillanatuk, sőt a kisfiát is a kezébe foghatja párszor Luke, aztán a hirtelen természetének köszönhetően elindul a lavina…
Robin kiszáll az üzletből, Rominával összebalhéznak, és Luke egyedül akar két bankot kirámolni. És itt fonódik össze a sorsa egy kezdő rendőrrel, Avery Cross-al (Bradley Cooper), aki ráébred korrupt társai bűncselekedeteire, majd politikai pályára lép. De milyen áron…?!
Ettől a ponttól fogva végképp érzi az ember, hogy innen nincs más út, csak lefelé. S az apák bűneiért később a fiúk – Jason és AJ (Avery gyermeke) – felelnek, amikor hirtelen 15 évet ugrunk az időben.
Bámulatosan jól szőtte a rendező a szálak összefonódását, bemutatva az élet azon perceit, amikor még nem tudjuk, miért találkoztunk valakivel, de aztán amikor összeáll a kép, és minden a helyére kerül, a „vulkán kitör”. Döntéseket kell hozni, szembe nézni az elfojtott, feledni akart, mélybe temetett dolgokkal, és a sebek feltépődnek, másoknál pedig pontosan akkor keletkeznek…
Néha kicsit nyomasztónak is éreztem a filmet, de hát ez a drámák sajátossága – magukba húzzák a lelkünket, és ott érintenek meg, ahol nem is gondolnánk.
A Túl a fenyvesen mindenképpen hatással van az emberre valahogyan. Amikor vége lett, már nem éreztem akkora súlynak a saját gondjaimat, mert azért vannak sorsok…
És talán mást nem lehet tenni, mint szembe nézni vele és bátran viselni. Ez az egyik út. A másik a félelmekkel teli „magánzárka”. A filmben van, aki az előbbit, van, aki az utóbbit választja.