CsajokMotoros csajok

Kira86

kira86 01Kata vagyok Fehérgyarmatról, 21 éves. Kb. 15 éves lehettem, amikor először ültem motoron. Mondanom sem kell, “nagyon bejött”. Akkor már tudtam, hogy egyszer nekem is lesz.

18 éves voltam, amikor megismerkedtem a mostani párommal, aki szintén motoros. Neki egy Kawasaki ZL400-asa van (Rozinak hívják). Na meg a baráti társaságunkban is elég sokan motoroznak, én persze mindenkivel elvitettem magam egy körre. Volt köztük Shadow, Drag Star, GSX-R, és még sorolhatnám. Ekkor lettem “chopperpárti”.

Persze édesanyám nem nagyon rajongott az ötletért, hogy az ő kicsi lánya motor közelébe kerüljön. De hát nem tudott mit tenni, el kellet fogadnia a helyzetet. Elég sok helyre eljutottunk így hármasban (a párom, Rozi meg én). Rengeteg túrán és találkozón voltunk már, de számomra az elsődleges cél ekkor még a B-s jogsi megszerzése volt, ami tavaly májusban össze is jött.

Kira86 ProfiljaAz eddigi legnagyobb élményem az a tavaly nyári siroki találkozó volt. Még soha nem láttam annyi gyönyörűséget egy helyen. Akkor eldöntöttem, hogyha idén nem is, de a következő nyáron már saját motorral megyek, ha törik ha szakad akkor is. Decemberben be is iratkoztam „A korlátlan”-ra, remélem májusban már kézben lesz a jogsim.

Nagy meglepetésemre a párom vett nekem egy Simson S51B-t és gyönyörűen rendbe hozta. Most jelenleg azzal motorozgatok, ha az idő megengedi. Minden vágyam egy 535-ös Yamaha Virago. Remélem, hogy minél hamarabb magam alatt tudhatom.

Addig is mindenkinek jó motorozást!!!kira86 02

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük