Tartós teszt: A legnagyobb kánikulában is jól bírta a kis Honda
Az utóbbi hetek nem kimondottan a motortesztelésről szóltak nekem, már csak azért sem, mert az eltelt közös hónapok alatt olyan lett nekem a Honda CL500 Scrambler, mintha mindig is az enyém lett volna.
Hogy mit is értek ez alatt? Leginkább úgy tudnám ezt kifejezni, hogy elmúlt a kezdeti eufória, hogy hú, van egy motorom, és most már olyan nekem a Scrambler, mintha csak a saját motorom lenne. Megyünk, amikor menni kell, de elmúlt az a nyomás, hogy mindenáron tesztet KELL írni meg tartalmat KELL gyártani. Ezt talán csak az érti, aki – hozzám hasonlóan – néhány napra szokott megkapni tesztmotorokat.
Ez egy más állapot, mint a motortesztelés. Akkor, azalatt a néhány nap alatt az ember megpróbál minél több kilométert belezavarni a motorba, és mindenféle körülményben kipróbálni, hogyan viselkedik. Közben végig azon jár az agya, hogy megfigyelje, hogy hogyan gyorsul, hogy fog a fék, milyen a futómű és az üléspozíció, és már pörög is tovább, hogy mit fog majd írni róla.
Ha viszont folyamatosan, hosszú ideig nálad van a motor, akkor azt tudod kipróbálni, hogy hogy szolgál a hétköznapokban, mennyire lehet kihasználni, és pontosan mire is tudod használni.
Nekem ez volt az az időszak, amikor felmerült a kérdés, hogy vajon minek ennél nagyobb motor bárkinek is.
Elgondolkodtam, hogy anno, amikor motorozni kezdtem, milyen boldog lettem volna egy ilyen motorral. Akkor a 400-as VLX Honda Steed és a 600-as VL Shadow volt a csúcs… igaz, hogy ott a stílus is számított, és nekem a „chopper” jött be, de kezdőként ezt a könnyű, mindenre jó motort ki tudtam volna használni, amikor az egyetemre mentem vagy aerobic órát tartani.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az is felmerült bennem, hogy anno volt A MOTOR. Olyan kétkerekű, egyenes üléssel, egyenes kormánnyal, amin egyenes háttal lehetett ülni, és mindenki azt használta mindenre. Aztán ebből alakultak ki a különböző stílusok és formálódtak a motorkerékpárok.
Módosították őket, hogy jobban állják a sarat (szó szerint) terepen, vagy kényelmesebbek legyenek hosszú túrákra, netán jobban lehessen csomagokat szállítani velük vagy gyorsabbak legyenek a versenyeken.
És szép lassan eltűntek a „normális”, klasszikus motorok. Azok, amit a hétköznapi emberek hétköznapi dolgokra tudnak használni. Munkába járni, elugrani a haverokhoz, legurulni hétvégén a Velencei tóra, elvinni a gyereket különórára vagy romantikázni a párjukkal egy szentendrei cukrászdában.
Ez az időszak nekem erről szólt. Hogy használtam a Scramblert, ahogy egy normális ember használná. Hiszen én is normális ember vagyok.
Annyit még nem mentem vele, hogy kiderüljenek a használatból adódó esetleges hibák, egyelőre a legnagyobb karbantartás a lánc zsírozása volt, és az, hogy időnként lecsavarodik a jobb oldali tükör és azt meg kell húzni. A fogyasztásával pedig teljesen elégedett vagyok. Az utolsó tankolásnál 3,2 liter volt az átlag 100 km-en, ami ahhoz képest, hogy hetekig jártam vele és a férjem egyszer lement a telekre is, teljesen baráti. Nem is emlékszem, mikor fizettem utoljára 5000 Ft-nál kevesebbet tankoláskor a CL500 előtt.
Mostanában egyre többször eszembe jut, hogy októberben már vissza kell vinnem, és addig még nagyon sokat szeretnék motorozni a kis Hondával, ha az időjárás is úgy akarja.
