Szülinapi Wellness Szarvason: 6 éves a Csajokamotoron.hu
Eljött a rég várt dátum, amikor a Csajok a motoron fórumának tagjai felkerekedtek, hogy együtt ünnepeljenek a hatodik születésnap alkalmából.
Már megszokott, hogy minden évben más irányba indulunk, így lassan felfedezzük az egész országot. Idén az Alföldre esett a választás, ahol egy igazi csajos programban lehetett része minden résztvevőnek.
A három napos hosszú hétvégét péntek délelőtt indította a csapat eleje. A budapesti, illetve Pest-megyei részleg tíz órakor találkozott a kistarcsai kórház parkolójában, ahonnan végül négy motorral indultak el a buli helyszínére. Nagyjából ugyanebben az időben a keleti végeken is felkerekedtek a motoros csajok, hogy kora délután egyesítsék erőiket a buli helyszínén.
A hétvége egy másik nézőpontból A szarvasi Liget Wellness és Konferencia központ fényképen koránt sem adta vissza azt a látványt, amit élőben tapasztaltunk. A gyönyörű környezet, a szép, tiszta és nagyon modern apartmanházak, mintha direkt a hölgyek elképzelései alapján épültek volna. Nem tartott sokáig belakni, otthonossá tenni őket.
Estére mindenki megérkezett, akit vártunk, úgyhogy a lányok szinte megfeledkezve a wellness szálloda adta lehetőségekről azonnal ismerkedni, beszélgetni kezdtek. A nyeregtáskákból előkerültek az otthonról hozott finom és színes italok, így késő éjjel lett, mire a nagy melegben először merült fel a fürdőzés ötlete, amit azonnal tett követett.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Rengeteg kép a szülinapi hétvégéről a galériában
Másnap szép komótosan indult a reggel. A közös reggeli után elindultunk felfedezni a különböző hőfokú medencéket, a masszázst, majd a Holt Kőrös vizében is megmártóztunk. Közben persze folyamatosan zajlott az eszmecsere, hiszen néhányan egy évvel ezelőtt találkoztak utoljára személyesen, mások pedig most először merészkedtek el egy ilyen csak csajos, motoros hétvégére. Szóval volt mit megbeszélni.
Napközben újabb résztvevők is érkeztek, így estére tizenhat főre duzzadt a létszám. Az ebédet követően még nehezen tudtuk elképzelni, hogy majd lesz, aki az esti bográcsos paprikás krumplit megegye.
Kora este kis ünnepség keretében felvágtuk a Csajokamotoron.hu idei tortáját, ami ezúttal véletlenül rózsaszínű málna torta lett egy helyi cukrászdának köszönhetően. Később minden résztvevő gazdagabb lett még egy apró meglepetéssel, egy csajos ajándékcsomaggal is.
Este tíz óra lett, mire a csapat piromániás része belevetette magát a paprikás krumpli elkészítésébe. Néhányan már nem várták meg a végeredményt, viszont reggelire annál jobban esett a finom étel.
Még több kép a galériában!Vasárnap néhányan már reggel elindultak a dolgukra, hazafelé. A többség azonban kihasználva a gyönyörű, napos időt még belehúzott a wellnessezésbe. Kora délután lett, mire sikerült rászánni magunkat a hazaindulásra. A maradék, maroknyi csapat ismét kettévált, és egy részük keletnek, másik részük nyugatra indult el hazafele.
Valójában ez a beszámoló azok számára, akik nem voltak ott, teljesen érdektelen. Nem volt semmi kalandban, izgalomban részünk – hacsak a szomszéd ifjúsági táborban félmeztelenül focizó, kockás hasizmú srácokat nem számoljuk – az eső nem esett, baleset nem történt senkivel… Aki viszont ott volt, az hosszú ideig emlegeti még ezt a hétvégét, abban biztosak lehettek.